A fűrészek csalóka jószágok. Első pillantásra igen egyszerű eszközöknek tűnnek, valójában azonban hozzáértő, gondos ápolást és karbantartást igénylő, kifinomult szerszámok. Megfelelő, szakszerű élezés híján a kézifűrészek csak csalódást, rosszabb esetben a lelkinél komolyabb sérülést is okozhatnak használójuknak. Szerencsére a kézifűrészek élezése, ha nem is könnyű, de nem is lehetetlenül nehéz feladat. Persze némi gyakorlás kell, míg minden zökkenő nélkül nem megy, de egy valóban igényes és "környezetbarát asztalos" nem vesz és nem használ edzett fogú, eldobható kézifűrészeket, ha használhat olyan szerszámot is, amivel még a dédunokája is dolgozhat majd.

Persze nem minden fűrészt szoktak/lehet újraélezni: az ékszerészfűrészek és kivágófűrészek rendkívül keskeny rugóacél fűrészlapjait eldobják, ha életlenné válnak, és eldobják a vasfűrészekben használatos fűrészlapokat is. De az asztalos kézifűrészek döntő többsége újraélezhető.

Az asztalosok számos különféle méretű és alakú fűrészt használnak, ám a méretbéli különbségektől eltekintve minden fűrész fogazása a három alapvető fogazatfajta valamelyikén alapul. A feladatnak megfelelően kiválasztott és a megmunkálandó anyaghoz igazított forgácsolási mértanú kézifűrészek megdöbbentően hatékony szerszámok: aki még nem próbálta, nehezen hiszi, de egy jó minőségű, szakszerűen élezett kézifűrésszel igen gyorsan és pontosan, viszonylag kis erőfeszítéssel lehet dolgozni.

A fűrészek forgácsolási mértanát a fűrészfogak néhány jellemző szöge határozza meg. Ezek az alfa hátszög, béta ékszög, a gamma homlokszög, a delta metszőszög, a lambda terelőszög. Mivel az asztalos kézifűrészeket kevés kivétellel háromszögű reszelővel élezik, a metszőszög és/vagy a terelőszög megváltoztatása egyúttal a többi szöget is módosítja. A táblázat összefoglalja az asztalos kézifűrészek élezésénél járatos szögértékeket. Sajnos nincs egyetemes, minden anyaghoz tökéletesen illő forgácsolási mértan, ezért a fűrészek élezését a velük vágandó faanyag puhaságához-keménységéhez igazítják. Általános elvként elmondható, hogy minél puhább anyagot kívánnak vele vágni, a fűrész fogai annál hegyesebbek-élesebbek lehetnek, mert a puha anyag forgácsolása kevésbé veszi igénybe a fogakat, ráadásul az élesebb-hegyesebb fogak az ilyen anyagokban tisztábban is vágnak. Egy puha fák (pl. lucfenyő, hárs stb.) vágásához élezett fűrész azonban nem alkalmas igazán kemény fák (jávor, tölgy, bubinga stb.) vágására, mert a nagy igénybevétel miatt fogainak csekély az éltartama, igen hamar életlenné válnak. Kemény fáknál a tompább szögben élezett fogak tovább maradnak élesek, éltartamuk nagyobb, igaz a tompább szögben élezett fogak miatt a forgácsolás erőszükséglete is nő. Persze ez a szögekről szóló értekezés több okból is inkább csak elméleti. Ezek közül az első, hogy a (minőségi, igényes) fűrészek gyártásához használt acélok minősége a XIX. század végére, a XX. század elejére elérte azt a szintet, ahol a szokásos élezési szögek mellett a metszőszög és terelőszög tényleges értéke már nem befolyásolta ember által érzékelhető mértékben az éltartamot. A másik, hogy a kézifűrészek szabadkézi élezésénél a dolgok természete okán nem nagy értelme van egy-két fokos különbségekről elmélkedni: öt-tíz foknál kisebb különbséget még látni, érezni, észlelni is nehéz, nemhogy akár több száz fog (egy gerincfűrésznek például nagyjából 150 foga van) reszelésén át pontosan megtartani. Mindez a gyakorlatban azt eredményezi, hogy az egyszerűség kedvéért a keresztvágó fogazású fűrészeket 105 fokos metszőszöggel és 15 fokos terelőszöggel élezik, a hasító fogazású fűrészeket pedig 90 fokos metszőszöggel, és ettől csak kivételes esetekben, például gyenge minőségű acélból készült, kevéssé éltartó fűrész élezése, vagy nagyon kemény anyagok (ében, feketefa stb.) vágására szánt fűrészek élezése során térnek el. A finom fogazású illesztőfűrészeket és az asztalos keretfűrészeket, a többi fűrésztől eltérően, általában nulla fokos terelőszöggel élezik mind hasító, mind keresztvágó fogazás esetén, mert a rendkívül vékony (~0,5 mm) fűrészlap miatt a terelőszög kialakítása nem eredményezne jelentősebb előnyt.

A fűrészeket csak satuba vagy kalodába fogva lehet hatékonyan élezni. Kisebb méretű fűrészek (furnérfűrész, illesztőfűrész, lyukfűrész stb.) műszerészsatuba fogva is élezhetők, de nagyobb fűrészek befogásához már célszerszám kell: ez az élezőkaloda. Fémből készült kalodát is gyártanak, de a kalodát, kalodákat leggyakrabban maga a mesterember készíti el saját igényei szerint, keményfából.

A fűrészek élezésének első lépése a fogsor egyengetése. Az egyengetés célja, hogy a fűrész valamennyi foga egyező magasságú legyen, a fogak teteje egy vonalba (ez a fogvonal) essék. A fogvonal a legtöbb asztalos kézifűrésznél egyenes, néhány különleges fűrésznél, például a furnérfűrésznél szabályos domború ív. Az egyengetés eszköze egy, az élezett fűrész méretéhez, a penge hosszához igazodó méretű laposreszelő, ezzel kell a fogak csúcsait egy vonalba reszelni. Az egyengetés sikere vonalzóval könnyen ellenőrizhető.

Az egyengetés után következik a fogak terpesztése. A szükséges terpesztés mértéke a fűrész fajtájának és a vágni kívánt anyag tulajdonságainak függvényében változik, de legnagyobb értéke oldalanként a fűrészlap vastagságának egyharmad része. Általános szabályként elmondható, hogy minél magasabb a vágni kívánt faanyag gyanta- és nedvességtartalma, annál nagyobb mértékű fogterpesztésre van szükség, egyes igényes, hátraköszörült kivitelű fűrészek pedig nem, vagy csak alig igényelnek terpesztést. A terpesztés legkényelmesebb módja a terpesztőfogó használata. Terpesztőfogókat viszont nem készítenek finom és nagyon finom fogazású fűrészekhez, a felső határ nagyjából 14 fog/hüvelyknél van, a finomabb fogosztású fűrészeket terpesztővassal vagy kalapáccsal kell hajtogatni. A terpesztőfogó nagy előnye, hogy könnyen használható és egyenletes eredményt ad, míg a terpesztővas használata nagy odafigyelést, a kalapáccsal történő terpesztés pedig nagy hozzáértést és gyakorlatot kíván. Mindegy milyen eszközzel végzik, a terpesztés célja a legtöbb esetben ugyanaz: a fűrész egymást követő fogait váltakozó oldalra kihajtani. Ettől csak néhány különleges esetben szoktak eltérni. Az egyik ilyen a furnérfűrészek terpesztése, melyeket csak egy oldalra terpesztenek, hogy a fűrész jól használható legyen a vonalzó mentén való vágáshoz. A másik az asztalos keretfűrészek élezése: e szerszámokat néha úgy terpesztik, hogy minden harmadik fogat terpesztetlenül, "állva" hagynak tisztítófognak, így a fűrész erősebben terpeszthető, ami kanyarítófűrészeknél, esetleg nedves anyagok vágásánál hasznos lehet.

Az egyengetés és terpesztés után elérkezett az idő a fogak reszelésére. A reszeléshez a fűrész fogainak méretéhez illő méretű reszelő kell: a reszelő legkisebb szélességének (a kézi élezőreszelők a csúcsuk felé keskenyednek, a gépi élezőreszelők párhuzamosak) nagyobbnak kell lennie, mint az élezendő fűrészfog leghosszabb oldala, de nem lehet túl széles, mert a túl nagy reszelő a kelleténél sekélyebb fogárkot hagy maga után. A reszelés minősége szempontjából minél hosszabb egy reszelő, annál jobb: a hosszú reszelő kevesebb és egyenletesebb tolást jelent.

A reszelés során a kalodába fogott fűrész fogait sorban meg kell reszelni. Hogy a reszelést valaki a szerszám orrától a sarka felé haladva végzi vagy épp fordítva, az szokás dolga. A reszelés során a reszelést végzőtől el dőlő fogakat (vagyis, a fentebb említett tisztítófogas élezés esetét nem számítva, minden második fogat) kell megreszelni, majd a fűrészt a kalodában átfordítva következhet a többi fog reszelése. Ez azért fontos, mert így mindig a fűrészfogak külső élén képződik reszelési sorja, és a fűrész két oldala is egyforma marad. A reszelés során ügyelni kell a megfelelő jellemző szögekre, és hogy a fogak egyenletesek legyenek. Néhány nem teljesen tökéletesre sikerült fog persze még nem a világ vége: párszáz fog közül kettő-három kissé eltérő nem okoz semmilyen gondot.

Ezzel az élezés véget ért, de a durvább fogazású (ezért durvább reszelővel élezett) fűrészek esetében még szükséges lehet a sorja eltávolítása is. Ehhez az oldalára fektetett fűrész fogainak oldalán egy reszelőt vagy fenőkövet kell végigfuttatni egyszer-kétszer, az orrtól a sarok felé haladva.