-Módszerek menü -Kalandozások Lakkföldön -Szárazlakk
Főoldal.

 

 

A keleti lakk a szömörcefélék családjába tartozó fák nedvéből készül, ezért nagy mennyiségben tartalmaz pirokatekin származékokat, amelyek erős izgató és túlérzékenyítő hatásúak. Amennyiben ön allergiás a szömörcefélékre (cserszömörce, mérgesszömörce) ne próbálkozzék a keleti lakkal! A tapasztalatok szerint tíz emberből egy vagy kettő annyira érzékeny, hogy a legkisebb érintkezés is nagyon súlyos rohamot okozhat. Minden tízből két vagy három ember érzéketlen, ők néhány piros folttal és enyhe, gyorsan múló viszketéssel reagálnak a lakknak bőrükkel való érintkezésére. A maradék kisebb-nagyobb mértékű érzékenységet mutat, de a reakciók idővel csökkennek. Kerülje a lakk bőrrel való érintkezését! A bőrre került lakkot terpentines vattával vagy papírtörlővel gondosan le kell mosni, majd a szennyezett területet langyos folyóvízzel és szappannal alaposan megmosni, végül jó minőségű, anyagyökér vagy kamilla tartalmú krémmel bekenni. Ha a lakk szembe vagy nyálkahártyára kerül, azonnal kérjen orvosi segítséget!

A már megkötött lakk ártalmatlan az egészségre.

 

Az első szövetréteg feldolgozása.A szárazlakk egy igen ősi és egyszerű módszer (ismert Kínában /neve tuodai/, Japánban /neve dakkacu kansicu/, Burmában /neve man-pnaja/) tárgyak készítésére. A szárazlakk tárgyak készítésénél a lakk a ragasztó szerepét tölti be. E módszer közeli rokonságban áll és egyező elméleti alapon nyugszik a hagyományos papírmasé (a francia papier maché, ami magyarul papírpép) és a mai szövetvázas műanyagtárgyak készítésével, különbség csak a felhasznált vázanyagok és ragasztók tekintetében van. A korszerűség gyakran kétes értékű fogalom...

A szárazlakk lényege egyetlen mondatban összefoglalható: a tárgyak készítése során egy megfelelő, akár pozitív, akár negatív mintára lakkal vagy lakkalapú ragasztóval itatott papír vagy szövetrétegeket dolgoznak rá, majd a rétegek száradása után a mintát eltávolítják. Az így létrehozott rétegragasztott szerkezetnek köszönhetően a szárazlakk tárgyak kis tömegűek és igen szívósak. Nem véletlen, hogy előszeretettel alkalmazták e módszert nagyméretű és/vagy összetett alakú tárgyak készítésére: egy szárazlakk eljárással készült szobor tömege csak töredéke a hasonló méretű, de tömör kő- vagy faszoborénak. Gyakran készítettek e módszerrel színpadi és szertartási álarcokat is, például a japán bugaku (zenés-táncos előadások), gigaku (táncos darabok) stb. számára. Jól használható azonban A tárgy közvetlenül az első két szövetréteg feldolgozása után. köznapibb tárgyak alkotásához is: könnyű tálcák, edények, dobozok, ékszerek is készíthetők szárazlakkból.

A szárazlakk készítésének két fő módja van: a mintaveszejtő és a mintamegtartó. A mintaveszejtéses szárazlakk készítése során a rétegeket agyagból készült formára dolgozzák rá, a mintázás végeztével pedig a mintát egyszerűen kimossák-kikaparják a lakktárgyból (a lakkal ragasztott rétegek miatt a tárgy vízálló, míg a tiszta agyag oldódik vízben). A módszer nagy hátránya, hogy, mivel a minta elpusztul, minden darabhoz új mintát kell készíteni. Amiért azonban rendkívül értékes: a mintaveszejtés alkalmas nagyon összetett, alávágott-visszahajló Köztes szárítás.alakzatok készítésére is, olyan tárgyakéra, amelyek egy hagyományos, többször is használható mintáról nem lennének lefejthetők.

A mintamegtartó szárazlakk készítése során tartós, többször is felhasználható mintatestet használnak. A mintatest készülhet fából, mázas cserépből, üvegből, fémből, kőből. A lényeg az, hogy a minta felületére a felhordott rétegek csak rosszul tapadjanak, hogy a tárgy végül lefejthető legyen. Ebből a szempontból tökéletesek a simára csiszolt fém és kő mintatestek és az üveg, hisz rendkívül sima felületükre a felhordott anyag csak rosszul tapad. A fa mintatesteket felhasználás előtt itatni (száradó növényi olajjal, kakiszilva levével stb.) és lakkozni kell, hogy kibírják a kész tárgyak leválasztásához szükséges vizes áztatást. Hogy a mintázás során felhordott rétegek végül le is jöjjenek az ilyen mintáról, ahhoz leválasztószerA mintából kivett tárgy szárítás és a fölösleges szövetrészek eltávolítása után. használata szükséges: a mintát viasszal (paraffin, méhviasz stb.) vagy erre alkalmas gyári leválasztószerrel kell kezelni.

A szárazlakk készítéséhez fontos a megfelelő vázanyag kiválasztása. A váz lehet papír vagy valamiféle természetes anyagú szövet. A papírnak és a szöveteknek is megvannak az előnyeik és hátrányaik. A papír olcsó és könnyen elérhető, de nem túl erős, ráadásul csak korlátozottan alakítható a minta felületéhez, ezért szűkívű térgörbe felületek és élek mentén nem vagy csak rosszul használható. A természetes szövetek közül jól használható a pamut, a lenvászon és a selyem. A pamut rugalmas és viszonylag jól nyújtható, ezért viszonylag szűk ívekre is rádolgozható. A len és a hernyóselyem sokkal rosszabbul alakítható, mert nem nyúlik, viszont jóval erősebb lesz a velük készített szerkezet. A szövet mintához igazíthatóságát befolyásolja a kelme szövésének sűrűsége is: minél ritkább szövésű a szövet, annál könnyebben a kívánt A nyerslakkal beeresztett tárgy.alakra dolgozható, ám a megfelelő szilárdság eléréséhez jóval több réteg kell belőle, mint sűrűbb szövésű társaiból.

Ha már van alkalmas mintánk és megfelelő vázanyagunk, akkor csak ragasztó kell. Ez a ragasztó vagy tiszta nyerslakk, vagy nyerslakkból és különféle adalékanyagokból készített keverék. A tiszta nyerslakk adja a legerősebb és legvízállóbb kötést, viszont a felhasznált lakk mennyisége miatt a legköltségesebb is. A felhasznált lakk mennyiségének csökkentésére a nyerslakkhoz különféle töltőanyagokat, csirizt, keményítőt, enyvet, állati vért stb. kevernek. Az alábbi recept egy hagyományos japán ragasztókeverék (japán neve nori-urusi).

Az első lépés csiriz készítése. Ehhez rizs-, búza- vagy rozslisztet hidegvízben kell csomómentesen elkeverni (három rész vízhez egy résznyi vagy kevesebb liszt), majd arra alkalmas edényben lassú tűzön, folytonos keverés mellett felfőzni. A főzés hatására a tejszerű folyadék fokozatosan besűrűsödik, nyákos állagúvá és áttetszővé válik. Ez nagyjából a forrásigA szárazlakk tálkához szárazlakk eljárással készített lábazat felragasztás előtt. történő melegedéstől számított öt-tízpercnyi főzés után következik be. Ezzel a csiriz elkészült, de felhasználás előtt meg kell várni, hogy kihűljön.

A csirizt eztán nyerslakkal kell összekeverni. Hogy mennyi lakk és mennyi csiriz, azt csak a tapasztalat mondhatja meg, fele-fele jól működik. Ha túl kevés a lakk, a ragasztó nem ragad elég erősen, és nem lesz vízálló. A ragasztó testesítésére a nyerslakk-csiriz keverékhez még néhány százaléknyi finom iszapolt agyag (japán neve tonokó) is hozzákeverhető. Ezt a ragasztót nem kell mindig frissen készíteni, jól záródó edényben néhány napig eláll. A felületén ugyan bőr képződik, de e kéreg alatt a ragasztó A frissen felragasztott lábazat.használható marad.

Most már kezdődhet a lakktárgy készítése. A vázanyagnak szánt papírt vagy szövetet mindkét oldalán vékonyan be kell kenni a ragasztóval, majd a mintára dolgozni úgy, hogy gyűrődések és ráncok nélkül feküdjék fel. A vázanyagnak lehetőleg egy darabból kell lennie, mert minden toldás csökkenti a szilárdságot, ám nagyméretű és/vagy összetett alakú tárgynál ez nem mindig lehetséges, ám ezen esetekben is törekedni kell a minél kevesebb toldásra. A nagyon vékony és ritka szövésű anyagokat nem igazán lehet előre bekenni a ragasztóval, ezért ezeket célszerű szárazon helyükre fektetni, a ragasztót pedig egy durva ecsettel vagy kézzel helyben feldolgozni rájuk. Akár így, akár úgy kerül fel a vázanyag, az egy menetben feldolgozható rétegek száma korlátozott: a túl vastagon felhordott rétegek belseje nem vagy csak rendkívül lassan köt meg. Hogy mi az, ami már túl vastag, az a felhasznált vázanyagtól és az alkalmazott ragasztótól függ, a fentebb leírt csiriz-nyerslakk keverékből 3~5 milliméter az egyszerre felhordható legnagyobb vastagság, ami legfeljebb 3~4 rétegnyi vázanyagot jelent. A vázanyagA tárgy a tapaszréteg felhordása előtt. felhordása után a tárgyat 24~48 órán át szárítani kell.

Ha a tárgy teljesen megszáradt, de a szerkezet még nem elég vastag, akkor a felület óvatos megcsiszolását követően szükség szerint újabb rétegek hordhatók fel. Burmában csak egy-két rétegnyi szövetet dolgoznak a mintára, a tárgy végső merevségét pedig vastagon felhordott lakkalapú tapaszanyaggal érik el, míg Japánban és Kínában általában számos rétegnyi vázanyagot alkalmaznak, vékony simítóréteggel.

Ha a szerkezet már elérte a kívánt vastagságot, akkor ideje eltávolítani a mintáról. Ehhez először az esetleges felesleges, túlnyúló vázanyagdarabokat kell eltávolítani egy éles késsel vagy ollóval. A fölösleg eltávolítása után a tárgyat langyos vízbe kell meríteni, és gyakorlatilag le kell áztatni a mintáról. A szélek mentén a beszivárgó víz hatására a mintára tapadt tárgy A tárgy közvetlenül a tapaszanyag felhordása után.gyorsan fellazul, a fellazult részek óvatos megemelésével a víz beljebb jutása segíthető. Így végül a tárgy fokozatosan teljes felületén elválik a mintától. A mintáról levett tárgyat eztán meg kell szárítani. Ezt célszerű a mintára visszahelyezve végezni, mert a száradás során a tárgy könnyen elvetemedik. A megszáradt tárgyat eztán nyerslakkal kell beereszteni, majd 24~36 órát szárítani.

Száradás után a tárgy felületét óvatosan meg kell csiszolni, majd a felület portalanítása után simítóréteggel bevonni. A simításra felhasznált tapaszanyagra is igaz az, ami a ragasztóra: ahány ház annyi szokás. Burmában a teakfa pörkölt fűrészporát, esetleg égetett trágya hamuját keverik össze nyerslakkal (a keverék burmai neve tajo), Kínában és Japánban nyerslakkal és csirizzel összekevert pörköletlen vagy pörkölt fűrészporból, esetleg növényi vagy állati eredetű rostanyagból (kenderrost, selyemrost) készítik a tapaszanyagot. Itt most egy hagyományos japán keverék (japán neve szómi) készítését ismerheti meg.

Ez a keverék pörkölt finom fűrészporból, csirizből és nyerslakkból áll. A felhasznált fűrészpornak tisztának és majdnem lisztfinomságúnak kell lennie. Ezt a fűrészport egy erre alkalmas lapos edényben vagy serpenyőben lassú tűzön addig kell pirítani, míg csokoládébarnára nem színeződik. Ez jár némi füsttel. Ha a fűrészpor kihűlt össze kell keverni a csirizzel: a cél sűrű, gyurmaszerű állag elérése. Következő lépésként ebbe a pépbe kell belekeverni a nyerslakkot, míg a tapasz el nem éri a kívánt állagot.

Ha a tárgy megszáradt, a felülete óvatos faragással, csiszolással tovább alakítható. A csiszolás után gondos portalanítás következik. Ettől a ponttól a tárgy készítésének folyamata megegyezik a szokványos csiszolt lakk tárgyak készítésével: alapozás nyerslakkból és agyagporból készített tapasszal, majd többszöri lakkozás és csiszolás, míg a tárgy el nem készül.

© 2009. Répás János Sándor