A lakkozáshoz először is kell valami, amit be lehet lakkozni. A csiszolt lakkal való bevonásra nem minden tárgy alkalmas. Az erősen tagolt, faragott, finom és aprólékos részletekkel díszített tárgyak nem jók az ilyen munkára, mert nagyon nehéz vagy lehetetlen a lakkozás folyamán többször is szükséges csiszolásuk és fényezésük elvégzése. Az egyszerű nagyszerű: szögletes dobozok és tálcák, elemi forgástestek jelenthetik a legjobb alapot. A lakkozandó tárgy anyaga sokféle lehet, és a bevonat is lehet fedő vagy áttetsző. Ez a kis leírás egy fadoboz fedő fekete lakkozásáról szól. Az egyéb alaptestek, eltérő színek és az áttetsző bevonat más módszereket igényelhetnek.

A lakkozáshoz por- és huzatmentes, jól megvilágított hely kell. A munkafelület legyen könnyen tisztítható (fémbevonat, üveg, filmbevonatú lemez, csiszolt kő), vagy olyan, amit nem féltünk az eltávolíthatatlan lakkfoltoktól. Hagyományosan a munkaasztalt rézlemezzel burkolták, vagy belakkozták.

A lakkozás első lépése a munkadarab gondos lecsiszolása és portalanítása. A csiszoláshoz megfelel a közepesen finom (P180) csiszolópapír. A portalanításhoz jól jön egy porolóecset, esetleg porszívó. Ez eddig nem igazán ördöngös, de a feladatot bonyolítja, hogy a tárgy felületén nem maradhatnak a lakk tapadását rontó ujjnyomok, ezért a csiszolást és portalanítást (tiszta) cérnakesztyűben kell végezni.

A következő lépés az első lakkréteg felhordása. Ehhez szükség van egy, a tárgy méretétől függő nagyságú, sörtéből készült laposecsetre. (Az alap- és közbenső rétegek felhordására hagyományosan állati szőrből, jellemzően lószőrből, marhaszőrből vagy disznósörtéből készített ecseteket használnak.) Az első felvitt lakkréteg nyerslakk (japán neve ki-urusi, sitadzsi-urusi vagy szesime-urusi, a szóhasználat nem egységes), amely szükség esetén terpénekkel, tesztbenzinnel és/vagy egy kevés vízzel hígítható. A lakkot bőkezűen kell felhordani, mert a fa beissza. A tárgy teljes felületének belakkozása után a tárgyat pihentetni kell 5~10 percig. Ha ezalatt a felületen száraznak tűnő foltok jelennek meg, azokra még több lakkot kell felhordani. A pihentetés után a be nem szívódott, felesleges lakkot papírtörlővel le kell törölni.

Ennek a rétegnek 12~24 órányi szárításra van szüksége. A keleti lakk csak meleg, párás környezetben köt meg (lásd: a Keleti lakk). Hagyományosan a lakkot barlangokban, földbe ásott vermekben vagy erre a célra fából készített szárítószekrényekben és szárítóládákban (japán neve urusi-buró) szárították. Szárítószekrényt készíteni nem túl nehéz, de a lakkal folytatott kezdeti kísérletekhez nem érdemes. A lakkozott tárgyak száríthatók rögtönzött tárlókban is. Jól használhatók az egyszerű hullámpapír dobozok és műanyag tárolódobozok. A megfelelő páratartalom biztosítására a kartondobozt vízzel kell bepermetezni (például egy virágpermetezővel), a műanyag dobozokba lapos tálkákban vizet, vagy nedves szövetet kell elhelyezni.

Ha a lakk megszáradt, újabb csiszolás és portalanítás következik. A csiszoláshoz megfelel a közepesen finom (P240~280) csiszolópapír. A csiszolás célja, hogy kisimítsa a lakk víztartalma miatt feldurvult felületet. A zavaró ujjnyomok elkerülésére a cérnakesztyű most is kell.

A következő lépés egy fontos döntés: kell-e szöveterősítés a tárgyra vagy sem? A szöveterősítés segít megvédeni a tárgyak sérülékeny részeit (tálkák lábazata és pereme, stb.) és (lévén a kialakuló szerkezet rétegragasztott felépítésű) csökkenti az alaptest mozgását, így az annak alak- és méretváltozásaiból eredő gondokat. A szöveterősítés készülhet vékony pamutból, lenvászonból vagy hernyóselyemből, de papírból is. Az erősítés kiterjedhet a tárgy teljes felületére, vagy csak a különösen sérülékeny részekre.

A szöveterősítés nem más, mint  szövet- vagy papírcsíkoknak csirizből és nyerslakkból készült ragasztóval (japán neve nori-urusi) a felületre történő felragasztása. Ez ugyan nem hangzik túl nehéznek, de a gyakorlatban kivitelezni nem könnyű, különösen a szögletes és erősen tagolt felületű tárgyakon.

A szöveterősítéshez szükség van a fentebb sorolt szövetféleségek valamelyikére vagy papírra (keleten erre kézzel merített, hosszúrostú papírt használnak, amely nedvesen is nehezen szakad, de megteszi a selyempapír is), a ragasztó felhordásához és a szövet vagy papír tárgyradolgozásához fából készült kenőlapokra, spatulákra (japán nevük hera), no meg a ragasztóra.

A ragasztó igen egyszerűen elkészíthető csirizből és nyerslakkból, de a csiriz helyett használható rozs- vagy kukoricakeményítő is. Itt most a legrégiesebb módszert ismerheti meg, lévén író minden ilyesminek bolondja.

Az első lépés egy kevés gyöngyrizst (Oryza glutinosa, ebből készítik a japánok a szusit) fedő alatt pépesre főzni. Ha kihűlt, péppé gyúrni, kevés vízzel elkeverni, hogy csomómentes és puha gyurmaszerű legyen. Eztán egyenletesen össze kell dolgozni a nyerslakkal. Hogy mennyi lakk és mennyi csiriz, azt csak a tapasztalat mondhatja meg, fele-fele jól működik. Ha túl kevés a lakk, a ragasztó nem ragad elég erősen, és nem lesz vízálló. Ezt a ragasztót nem kell mindig frissen készíteni, jól záródó edényben néhány napig eláll. A felületén ugyan bőr képződik, de e kéreg alatt a ragasztó használható marad.

A következő lépésben a ragasztót spatulával egyenletesen és vékonyan fel kell hordani a felragasztandó szövet- vagy papírdarabokra.  Ezt a ragasztós papírt vagy szövetet kell rásimítani a tárgy felületére úgy, hogy ráncok és gyűrődések ne képződjenek, és ne legyenek átfedések. Ezt sokkal könnyebb leírni, mint megcsinálni, ezért erősen tagolt felületeken, dobozokon érdemes több kisebb lépésben végezni (például előbb a doboz belsejét, majd annak száradása után a külsejét). Az erősítések felületét eztán vékonyan be kell vonni a ragasztóval. Erre a szövetből készült erősítéseknél általában nincs szükség, mert a ragasztó beszívódik beléjük és átitatja teljes vastagságukat, de a papír, különösen a selyempapír, csak rosszul veszi fel a ragasztót. A tárgyat ezt követően 24~36 órát szárítani kell.

Ha a tárgy megszáradt (ez könnyen megállapítható a felület megkapargatásával: a felületnek keménynek kell lennie, és száraz felületen a kaparás fehér nyomot hagy maga után), le lehet vágni az erősítés túlnyúló részeit, eltávolítani az esetleges átfedéseket és egyenetlenségeket. Ehhez a munkához nélkülözhetetlen egy éles kés, esetleg egy reszelő (a ragasztóval telített szövet keményebb, mint a fa). Az erősítés felesleges részeinek eltávolítása után a tárgy újabb csiszolása következik. A csiszoláshoz megfelel a közepesen finom (P240~280) csiszolópapír. Az óvatos csiszolás célja, hogy nagyjából kisimítsa az erősítések felületét. A zavaró ujjnyomok elkerülésére a cérnakesztyű most is kell. Portalanítás után az erősítések lecsiszolt felületeit nyerslakkal kell bevonni. Ez történhet ecseteléssel és rongylabdás dörzsöléssel is. Néhány percnyi pihentetés után a be nem szívódott, felesleges lakkot papírtörlővel le kell törölni. Eztán a tárgynak 6~12 órányi szárításra van szüksége.

Száradás után a felületet ismét meg kell csiszolni (P240~280 csiszolópapír). Portalanítás után kezdődhet az alaprétegek felvitele. Ez a lakktárgy-készítés legkevésbé egységes területe: "ahány ház, annyi szokás".Itt most az alapozás egyik legegyszerűbb változatát ismerheti meg (ennek az eljárásnak japán neve szabi-szabi).

Az alapozáshoz felhasznált tapaszanyag egy nyerslakkból és iszapolt agyagból készített keverék (japán neve szabi). A finom agyagport (ennek japán neve tonokó, de agyagpor helyett számos más anyag is felhasználható az iszapolt krétától a téglaporon át a kovaföldig) kevés vízzel sűrű péppé kell összedolgozni, majd ebbe a pépbe kell belekeverni a nyerslakkot. Hogy mennyi lakk és mennyi agyag, azt csak a tapasztalat mondhatja meg, fél rész agyag fél rész lakk, vagy másfél rész agyag egy rész lakk jól működik. Ha túl kevés a lakk, a tapaszanyag nem ragad elég erősen, és nem lesz vízálló. A felhordáshoz az anyagnak fogkrémszerűnek kell lennie. A tapaszanyag felhordható durva ecsettel (ilyenkor nem árt kissé hígabbra keverni), de kenőlapokkal is. A tapaszanyagot a felület pórusaiba kell dolgozni, és vékonyan kell felhordani, mert a túl vastag réteg a száradás után megrepedezhet. Eztán a tárgynak 24~36 órányi szárításra van szüksége.

Száradás után a felületet ismét meg kell csiszolni (P280~320 csiszolópapír). Ha minden szép és jó, a felület kellően sima és egyenletes, a szöveterősítések széleinél sima és észrevehetetlen az átmenet, akkor a felületet be lehet lakkozni. Ha nem, a tapaszanyagból egy második réteget is fel kell hordani, és megismételni a szárítást és csiszolást. Két réteg szinte mindig elég, de ha mégsem, igény szerint újabb rétegek is felvihetők. Ha végül minden felület kellően sima és egyenletes, a szöveterősítések határai észrevehetetlenek, akkor a felületet be lehet lakkozni. Egy réteg nyerslakk kellőképp megszilárdítja a tapasztott bevonatot, és jó alapot biztosít a további lakkrétegeknek. Ennek a rétegnek 12~24 órányi szárításra van szüksége.

Ha a tárgy megszáradt, újabb csiszolás következik (P400 csiszolópapír), ám az eddigiektől eltérően most nedvesen, vízzel. A csiszolás után a tárgyat gondosan tisztára és szárazra kell törölni. Eztán újabb lakkozás következik. Azonban ezt a lakkozást már két lépésben kell végezni, mert a tárgyon lakkozatlanul kell hagyni egy olyan felületet, amelynél fogva a lakkozás alatt a tárgyat tartani lehet, és amelyre a tárgy a szárításhoz leállítható. Például egy tálcának előbb a felső lapját és az oldalait lehet belakkozni, majd ezek száradása után a fenekét. A lakkozott tárgynak 6~12 órányi szárításra van szüksége.

Száradás után ismételt vizes csiszolás következik (P600 csiszolópapír). A csiszolás során vigyázni kell arra, hogy csak az egyenetlenségek tűnjenek el, a lakkfilm ne kopjon le a tapasztott alaprétegig. Ha a felületen apró tökéletlenségek maradnak, azokat a további lakkrétegek és újabb csiszolások fokozatosan eltűntetik. Gondos tisztás és szárítás után újabb lakkozás következik.

Száradás után ismételt vizes csiszolás következik (P800 csiszolópapír). A csiszolás után a tárgy felülete jó esetben teljesen sima, fénytelen, egyenletes sötétbarna színű, rajta csak a csiszolópapír által hagyott finom és egyenletes karcnyomok láthatók. Most érkezett el az idő a színes lakkrétegek felhordására.

De ehhez előbb el kell készíteni a fekete lakkot. Először is maréknyi apró szeget vagy egy darab acélgyapotot kell forralni egy kevés ecetes vízben. A víz rövid időn belül szürkésbarnává válik. Ezt a folyadékot kihűlése után le kell szűrni. Ezzel az oldattal lehet feketévé változtatni a lakk színét. A lakk finomítása és színezése időigényes: a lakkot legalább két órán át kevergetni kell. Ehhez a kívánt mennyiségű áglakkot üveg- vagy porcelánedénybe kell önteni. A lakkosedényt egy vízzel töltött, lapos kerámia- vagy üvegtányérral lefedett lábas tetejére állítva óvatosan melegíteni kell, úgy hogy a lakk 35~40 fokra melegedjék, de ne tovább. A lakk állandó lassú keverése mellett (fa spatulával), két-három kisebb adagban bele kell önteni 15 százaléknyit a színezékből. A lakk már az első adagnyi színezéktől gyorsan szürkébe fordul, a további adagoktól pedig feketévé sötétedik. A melegítés és kevergetés hatására a lakk víztartalma lecsökken, állaga megváltozik: olyan lesz, mint a híg méz. Ez a lakk (japán neve kuro urusi) a tárgy további lakkozásának anyaga. A lakkot légmentesen záródó, kis átmérőjű edényben kell tárolni, hogy a lehető legkisebb felületen érintkezzék levegővel, mert levegő hatására a lakk megköt (a lakkot keleten ledugózott bambuszcsövekben tárolták).

A lakkot használat előtt át kell szűrni. Erre Japánban különleges, kézzel merített, hosszúrostú papírt (neve josino-gami) használnak, amely nedvesen sem szakad, máshol általában finom szöveten szűrik keresztül. E sorok írója erre jobb híján batisztvásznat használ.

A tárgyat vékony, egyenletes rétegben kell belakkozni a fekete lakkal. A lakkozott tárgynak 6~12 órányi szárításra van szüksége.

Száradás után ismételt vizes csiszolás következik (P1000 csiszolópapír). A csiszolás során vigyázni kell arra, hogy csak az egyenetlenségek tűnjenek el, a lakkfilm ne kopjon le az alsó rétegekig. Ha a felületen apró tökéletlenségek maradnak, azokat a további lakkrétegek és újabb csiszolások fokozatosan eltűntetik. Gondos tisztás és szárítás után újabb lakkozás következik.

Száradás után ismételt vizes csiszolás következik (P1500 csiszolópapír). A csiszolás során vigyázni kell arra, hogy csak az egyenetlenségek tűnjenek el, a lakkfilm ne kopjon le az előző rétegig. Ha a felületen apró tökéletlenségek maradnak, azokat a lakkozás és csiszolás megismétlésével kell eltűntetni. A tárgyat gondosan meg kell tisztítani és szárítani.

Most újabb lakkozás következik. Azonban most a tárgyat két rétegben kell belakkozni: az első vékony rétegre néhány perc várakozás után egy másodikat is fel kell hordani. Ez biztosítja, hogy a réteg kellően vastag legyen a hátra lévő csiszolási műveletekhez. Hacsak a tárgy nem egészen apró, nem kell várni: mire az első réteg felhordása körbeér, addigra kezdődhet is a második. A lakkozott tárgynak 12~24 órányi szárításra van szüksége.

Száradás után újabb vizes csiszolások következnek, először P1500-as, majd P2000-es csiszolópapírral. A lakkfilmnek nem szabad átlyukadnia.

A további csiszoláshoz csiszolópapír helyett rongylabdát, különféle finomságú csiszolóporokat és vizet, illetve olajat kell használni (P2000 szóratszámúnál finomabb csiszolópapírok egyébként sem nagyon kaphatóak). A labda nem más, mint egy darab finom pamutvászonba csomagolt vatta. Ezzel a labdával kell a tárgy felületét körkörös mozgással lecsiszolni. A tárgy felületét be kell hinteni csiszolóporral és nedvesítőszerrel (ez víz vagy olaj), a csiszolást a csiszolóporból és nedvesítőszerből képződő iszap végzi.

Az első csiszoláshoz használható finom horzsakőliszt vagy agyagpor (a korábban említett tonokó) vízzel nedvesítve. Ettől a tárgy felülete teljesen sima és fénytelen lesz, leheletfinom körkörös csiszolásnyomokkal. Eztán a tárgyat gondosan meg kell tisztítani és szárítani.

Az újabb csiszoláshoz új labdára, nem száradó növényi olajra (olíva, mogyoró, stb.) és agyagporra, iszapolt krétára vagy tripoliföldre van szükség. A csiszolást eleinte körkörös mozgással kell végezni, majd hosszú, egyenes mozdulatokkal befejezni. A csiszolástól a felület egyenletes selyemfényű lesz. A csiszolás után a tárgyat alaposan meg kell tisztítani és szappanos vízzel lemosni. Szárítás után a tárgyat terpentinnel vagy alkohollal át kell törölni, hogy olaj a felületen véletlen se maradjon.

Most a tárgyat terpentinnel hígított fekete lakkal kell átdörzsölni. Ehhez egy selyem vagy finom vászonhuzattal bevont labdára van szükség. A lakkal megnedvesített labdával gyors körkörös mozdulatokkal kell bedörzsölni a tárgy felületét, majd hosszú, egyenes mozdulatokkal eloszlatni a lakkot. E művelet befejezése után a felhordott lakkot papírtörlővel, hosszú, egyenes mozdulatokkal vissza kell törölni (ennek a műveletnek japán neve suri-urusi nuri). Az így felhordott lakk feltölti a felület finom karcolásait, fényesíti a felületet. A tárgy eztán 3~6 óra szárítást igényel. A lakkal történő átdörzsölést még háromszor kell megismételni, de fekete lakk helyett rétegenként egyre kevésbé hígított nyerslakkot használva.

Ezt követi a felület fényesítése (ennek a műveletnek japán neve cujaage). Erre a célra hagyományosan égetett agancsport (japán neve migakikó) vagy csontport és növényi olajat használtak, de kielégítő eredményt ad a tripoliföld és az iszapolt kréta is. A fényesítés egy selyem vagy finom vászonhuzattal bevont labdával, esetleg megfelelően összehajtogatott puha pamutkendővel végezhető. A fényesítést könnyed, hosszú, egyenes mozdulatokkal kell végezni. A csiszolópor és az olaj iszappá áll össze, ami kíméletesen csiszolja a felületet. A munka során újra és újra egy kevés csiszolóport kell hinteni a felületre, ami fokozatosan felveszi az olajat a tárgy felületéről. A labdát vagy kendőt a művelet során többször tisztára kell cserélni, hogy a már felszedett olaj ne kerülhessen újra a felületre. A folyamat akkor érhet véget, ha a labda vagy kendő már tiszta marad. A tárgy felülete ekkorra már szinte tükörfényű (ezt szó szerint kell érteni: az ember láthatja a tükörképét a tárgy felületén). Befejezésként a tárgyat tiszta papírtörlővel teljesen tisztára és pormentesre kell törölni.

Eztán a tárgyat még legalább háromszor kell lakkal bedörzsölni, végül ismét fényesíteni. A fényesítés menete megegyezik a korábban írtakkal, de labda vagy kendő helyett ezt puszta kézzel, tenyérrel és ujjal simogatva kell végezni. Ha a felület már tiszta és olajmentes, a tárgyat tiszta, puha pamutkendővel kell áttörölni. Ezzel a tárgy elkészült.