-Anyagok menü -Enyvek, csirizek és ragasztók
Főoldal.

 

Kell egy s más az asztalosmunkához: szerszámok, csiszolóanyagok, olajok, lakkok. A tárgyak tervezése, a szerszámok helyes és hatékony használata, a felületkezelés nem kevés tudást igényel, ez nyilvánvaló. És a legtöbb faműves elég sokat is tud erről. De mi a helyzet a szinte minden famunkában ott búvó láthatatlan alkotóelemmel - a ragasztóval? Ön mit tud róla, kedves olvasóm? Vajon elmélkedett már felőle?

A ragasztók formálták az európai faművesség arcát olyanná, amilyennek ma ismerjük. Ragasztók nélkül ma számos szerkezeti megoldás és díszítőeljárás nem létezne. Nem létezne a furnérozás, lemezelés, tömbösítés, rétegragasztás, berakás, aranyozás. Sokkal szegényebbek lennénk nélkülük. Igazán érdemes a lehető legtöbbet megtudni róluk. Már csak azért is, mert ez a faművesség egyetlen területe, ahol érdemi - igaz, gyakran kétes értékű - fejlődés történt az elmúlt évszázadban.

A ragasztott kötések elméleti, természettudományos háttere sokat kutatott és igencsak összetett terület sok-sok ezer oldalnyi irodalommal. Fehérköpenyes fickók ezrei (ég áldja őket!) vizsgálják a különféle ragasztó és ragasztandó anyagok, a létrehozott szerkezetek tulajdonságait.  Ennek az írásnak nem célja elmerülni a ragasztás világának mélységeibe, de ennek nem is lenne túl sok értelme, hisz a ragasztás számos tudományos finomsága az asztalosság szempontjából érdektelen. Azért néhány alapvető dolgot nem árt tisztázni.

Mi is az a ragasztó? A ragasztó olyan anyag, amely képes más anyagokat felületi kötődés útján összetartani. A ragasztandó vagy hordozó anyag az, amit a ragasztónak egy másik, azonos vagy eltérő hordozóval össze kell tartania. Ez, asztalosságról lévén szó, a mi esetünkben leginkább fa. A tapadás vagy ragadás az az állapot, melyben két érintkező felületet határfelületi erők tartanak össze. Ezek az erők többfélék lehetnek, a mechanikai kapcsolódástól az atomok közti másodlagos kötéseken (van der Waals kötések) át a kovalensRagasztott fakötés keresztmetszetének mikroszkópos képe. A sötét sáv a ragasztó. kötésekig. A mechanikai kapcsolódás vagy anyagzárás azt jelenti, hogy a ragasztott felületeket a felület egyenetlenségeibe, az anyag pórusaiba beszívódó, majd ott megszilárduló ragasztó tartja össze. Hogy fa ragasztása (és úgy általában a ragasztások) során e különféle erők pontosan mekkora és milyen szerepet visznek az meglehetősen bizonytalan, de az általános nézet szerint mindkét tényező, a vonzóerők és az anyagzárás is nélkülözhetetlen a lehető legjobb ragasztáshoz. A fa és a hozzá hasonló pórusos szerkezetű anyagok (papír, kelmék stb.) ragasztásánál az anyagzárás kulcsszerepet játszik. Ennek kialakulásához azonban a ragasztóanyagnak kellően nagy mélységben be kell szívódnia a ragasztandó anyag felületébe. Faanyag ragasztásánál ez a kellő mélység legalább kettő- vagy négysejtnyit jelent (0,05~0,5 mm). A lehető legnagyobb szilárdságú kötés akkor jöhet létre, ha a ragasztó képes behatolni a sejtfal rostszerkezetébe is. Ez rögtön megmutatja a jó ragasztó néhány fontos tulajdonságát. Az egyik, hogy folyékony és folyós, a lehető leghígabb, a másik, hogy jó nedvesítő közeg, jól terül, és a hajszálcsövesség útján mélyen beszívódik. E tekintetben a ciánakrilát a csúcs: hígfolyós és nagyon mélyen beszívódik. Kár, hogy az ilyen hígfolyós, vízszerű ragasztók a jellemző asztalosmunkáknál csak nehezen kezelhetők (szétfolynak, mindenfelé...).

A tökéletes faragasztónak, ha lenne olyan, számos, egymásnak ellentmondó elvárásnak kéne megfelelnie. Ezen elvárások egy része a ragasztó feldolgozhatóságát érinti, ilyen például a ragasztó eltarthatósága, folyóssága, fazékideje, nyitott ideje, présideje és kötésideje, hogy hidegen vagy melegen használható-e. Az elvárások másik része a ragasztó felhasználhatóságát érinti, ilyen például a ragasztás szilárdsága és teherbírása, hogy a ragasztás vízálló-e, hőálló és napfényálló-e, a ragasztás tartalmaz-e egészségre ártalmas anyagokat, stb..

A tökéletes felhasználóbarát ragasztó korlátlan ideig eltartható, nem érzékeny a melegre és fagyra és nem gyúlékony. Felhasználás előtt könnyen elkészíthető vagy semmilyen előkészítést nem igényel. Szükség esetén vízzel hígítható, az eszközök (edény, ecset stb.) vízzel tisztíthatók. Elég híg ahhoz, hogy könnyen felhordható legyen, de elég sűrű, hogy ne csak vízszintes felületeken lehessen használni. Nem érzékeny a környezet hőmérsékletére, használható hidegben és melegben egyaránt. Nem tartalmaz semmilyen egészségre ártalmas anyagot, ami károsíthatná a vele dolgozó asztalos egészségét. Nyitott ideje hosszú, hogy a vele végzett munka során ne kelljen kapkodni, de présideje és kötésideje rövid, hogy a munkadarab gyorsan elkészüljön. A ragasztó láthatatlan, vagy színe tökéletesen megegyezik a ragasztandó anyag színével, ráadásul a szokásos színező- és pácanyagokkal kötése után is jól színezhető. A ragasztás során kiszorult, felesleges ragasztó könnyen, gyorsan és nyomtalanul eltávolítható. A vele ragasztott kötés szükség esetén könnyen és roncsolás nélkül visszabontható.

A tökéletesen felhasználható ragasztó kötésszilárdsága nagy, és hosszabb távon sem csökken. A megkötött ragasztóréteg kemény, de szívós, hogy a kötés jól bírja a különféle jellegű statikus és dinamikus terheléseket. A ragasztó semmilyen körülmények közt nem változtatja térfogatát, nem zsugorodik, nem dagad.  A vele készített ragasztás jól bírja a különféle környezeti igénybevételeket, a napfényt, vizet, hőmérsékletváltozásokat, biológiai károkozókat, a háztartásokban szokásos vegyszereknek ellenáll. A megkötött ragasztó nem tartalmaz és nem fejleszt semmilyen egészségre ártalmas anyagot. A ragasztó biológiailag lebontható, égetéssel különleges szűrőberendezések használata nélkül is megsemmisíthető.

Sajnos a tökéletes ragasztó egyelőre még nem létezik. A nagyjából féltucatnyi elérhető ragasztóféleség közül kell kiválasztani az egy adott feladathoz leginkább használhatót.

A ragasztók több szempont szerint csoportosíthatók és vizsgálhatók. E sorok írója a legkézenfekvőbb megoldást, az eredet szerinti csoportosítást kedveli. (E felosztás nem teljesen tárgyilagos, hisz a csoportok közti határok kezdenek összemosódni, hála a vegyiparKülönféle ragasztók: bőrenyv, polivinil-acetát, poliuretán, ciánakrilát, epoxi. fejlődésének: megjelentek a módosított növényi fehérjéből készült ragasztók, kísérletek folynak a természetes gyanták, például a keleti lakk ipari előállítására, megjelentek mű- és természetes gyanták keverékéből álló ragasztórendszerek stb.) E szerint a ragasztók lehetnek:

Természetes eredetűek:
-Állati eredetűek
-Növényi eredetűek
-Ásványi eredetűek

Mesterséges eredetűek:

-Hőre keményedő műgyanták
-Hőre lágyuló műgyanták
-Elasztomerek

Természetes eredetűek:

-Enyvek:
A ragasztók egyik legrégebben ismert csoportja. Az enyvek állati fehérjékből készülnek. A glutinenyvek, a kazeinenyvek és véralbuminenyvek tartoznak e csoportba.

Glutinenyvek:
A glutinenyveket állati bőrből, csontból és egyéb glutint, állati kötőszöveti fehérjét tartalmazó testrészekből készítik.
Bőrenyv, csontenyv, nyúlenyv, halenyv...


Ezeket az enyveket állati testrészek kifőzésével, majd e főzet besűrítésével és szárításával állítják elő. Forgalomba tömbökben, táblákban, gyöngy vagy liszt alakjában kerülnek. Használat előtt az enyvoldat készítéséhez tisztavízben kell feloldani és felmelegíteni őket.

A glutinenyvek a legjobb általános célú faipari ragasztók. Kezdeti tapadásuk igen jó, és rendkívül erős kötést biztosítanak, erősebbet, mint a legtöbb "korszerű" ragasztó. Számos anyagon használhatók a fától, bőrtől, papírtól a csontig, gyöngyházig és természetes kelmékig. A ragasztási vonal rugalmas, de terhelés alatt nem kúszik.

A glutinenyveknek persze megvannak a hátrányai is. Először is melegen kell használni őket, és nyitott idejük rövid. (Ez alól csak néhány különlegesen alacsony dermedéspontú halenyv jelent kivételt, amelyek szobahőmérsékleten még cseppfolyósak. Adalékanyagok hozzáadásával minden glutinenyv dermedéspontja csökkenthető. A legegyszerűbb ilyen adalék a konyhasó: néhány százaléknyi konyhasó hozzáadásával az enyvoldat szobahőmérsékleten is folyékony állapotban tartható. A dermedéspont csökkentése azonban áldozatokkal is jár: romlik a kezdeti tapadás és nő a kötésidő.) A glutinenyvek nem vízállók és érzékenyek a gombafertőzésre. A nagyon száraz, alacsony páratartalmú környezet károsítja a velük készült ragasztásokat.

A naposabb oldal: a glutinenyvvel készült ragasztások hővel és/vagy nedvesítéssel visszabonthatók, az enyv újra aktiválható hővel és nedvesítéssel. Az enyv nem mérgező, élelmiszerbiztos és környezetbarát. (Az állati enyvek étkezési változata a zselatin, a magyar konyha barátainak ismerős kocsonya. Persze semmi nem garantálja, hogy a ragasztónak szánt ipari zselatin nem tartalmaz ártalmas szennyeződéseket, ezért célszerű mindig tájékoztatót kérni az adott termék gyártójától, ha fontos a méregmentesség, például gyermekjátékokhoz történő felhasználásnál. A glutinenyvek nem állatbarát termékek, de hogy környezetbarátok, az biztos: előállításukhoz vágóhídi hulladékot használnak, a gyártás a borzasztó szagtól eltekintve nem veszélyezteti jelentékenyebb mértékben a környezetet, az "alapanyag" pedig megújuló.)

Kazeinenyvek:
A kazeinenyveket tejből készítik. Ha a tejhez savat adnak, a kazein kicsapódik. A kicsapódott kazeint kiszárítják és porítják. Használat előtt az enyvoldat készítéséhez ezt a port kell összekeverni melegvízzel és mészhidráttal, bóraxszal vagy szódával.

A kazeinenyvek gyengébbek a glutinenyveknél, de hidegen is használhatók, jól bírják a nedvességet és ellenállnak a gombafertőzésnek. A kazeinenyv jellemzője a viszonylag rövid, 5~10 perces nyitott idő, és hosszú, 6~8 órás présidő. A teljes száradás napokat igényel. Erősen hasonlít a polivinil-acetát ragasztókra, nem?

A kazeinenyvnek kevés hátránya van, ám azok komolyak. Az enyvet mindig frissen kell készíteni és használni, mert fazékideje csak 1~2 nap. A kazeinenyv reakcióba lép a tölgy, akác és más hasonló fák csersavtartalmával, elszíneződéseket okozva. A kazeinenyv reakcióba lép a fémekkel is, ezért készítéséhez és tárolásához csak cserép, műanyag, fa vagy üvegedények használhatók.

Viszont a kazeinenyv gyakorlatilag ártalmatlan, élelmiszerbiztos és vizes alapú, és igen egyszerűen elkészíthető házilag is, túróból és szinte teljesen ártalmatlan, köznapi vegyszerekből.  Egy állat- és környezetbarát enyv... nem is rossz. A kazeinenyv felhasználható festékek hordozó- és kötőanyagaként is: csak némi ásványi vagy növényi színezéket kell belékeverni, és máris kész a vízzel hígítható kazeinfesték, becsületes magyar nevén a túrófesték.

Véralbuminenyvek:
A véralbuminenyv beszárított és porított állati vér. Ez az enyv különleges termék - csak forrón préselve használható. A műgyanta alapú ragasztók megjelenése előtt a véralbumin használata volt a teljesen vízálló rétegeltlemezek és rétegragasztott szerkezetek készítésének egyetlen útja. Mára már kissé kiment a divatból. Ám a véralbumin természetes és megújítható anyag, húsipari melléktermék, gyakorlatilag ártalmatlan és teljesen környezetbarát. Nem árt emlékezni rá...

Növényi eredetűek:

Csirizek:
Rizsliszt, nem csak főzéshez.A csirizek növényi szénhidrátokból, keményítőből és dextrinből készülnek. Burgonyakeményítőt vagy gabonalisztet (rozs, kukorica, rizs stb.) vízben felfőzve áttetsző, erősen tapadó ragasztó, csiriz készíthető. Ez a csiriz hidegen használható fa, papír, természetes kelmék és bőr ragasztására.

A csiriz nem a legtökéletesebb ragasztó. A csirizzel ragasztott kötések nem túl erősek, érzékenyek a nedvességre és hőre, a penészre.

Nyugaton a csirizt kárpitosmunkákhoz, bútorok béleléséhez (fiókok és ládák belsejének bevonása papírtapétával vagy szövettel), valamint papírmasé tárgyak készítéséhez használták/használják. Keleten felhasználásának fő területe a különféle ellenzők és paravánok, válaszfalak, szódzsi és fuszuma tolóajtók papírozása, valamint a lakktárgyak készítése (a rizscsiriz volt a japán asztalosok hagyományos faragasztója).

A házilag készített csirizek nem mérgezők, élelmiszerbiztosak és környezetbarátok. A ragasztások hővel és/vagy nedvesítéssel visszabonthatók. Megfelelően, hűtőszekrényben tárolva a csirizek fazékideje néhány nap, esetleg egy hét. Az ipari gyártású folyékony csirizek tartósítószerek hozzáadásával készülnek, hogy eltarthatóságuk jobb legyen. Tartósítószerként formaldehidet és gyenge savakat használnak...

Cellulóz:
A cellulózalapú cellulóznitrát és cellulózacetát ragasztókat a kárpitosiparban és a műtárgymegőrzés és helyreállítás területén alkalmazzák. Ezek nem túl erős, ráadásul nagy mennyiségű szerves oldószert tartalmazó, gyúlékony és egészségtelen ragasztók.

Növényi gyanták, mézgák és nedvek:
Ez az anyagok tág és változatos csoportja, a fenyőgyantától az arabs mézgáig, a gumitejtől a keleti lakkig. Ezek az anyagok nem a legtökéletesebb vagy leghasználhatóbb ragasztók, de nagy történelmi jelentőségűek.
Ezek közül csak a gumitej vagy latex bír nagyobb ipari jelentőséggel, mint kontaktragasztók és latexdiszperziós ragasztók alapanyaga. A kontaktragasztókat kiterjedten használják a kárpitosiparban és műanyag filmbevonatok fára történő ragasztásánál. A kontaktragasztók veszélyes, nagy mennyiségű gyúlékony és egészségtelen szerves oldószert tartalmazó anyagok. Ezek a ragasztók erős és vízálló kötést adnak, de még a megszáradt ragasztófilm is gyúlékony, égés során mérgező füstöt fejleszt. Nem a legbiztonságosabb...

Ásványi eredetűek:
Ez egy igencsak kis csoport: a bitumen, aszfalt, kátrány és vízüveg a tagja.

Az aszfalt és bitumen a legrégebben ismert ragasztók közé tartozik. Felhasználásuknak számos bizonyítéka van: i.e. 4000 körül sumér és egyiptomi kőművesek aszfaltot használtak téglaépületeik kötőanyagaként, a görögök és rómaiak bitumennel tömítették hajóik testét. Manapság bitumenalapú ragasztókat használnak a fa padlóburkolatok és a tetőfedőanyagok ragasztásához, mivel vízálló és vízzáró ragasztást adnak. A bitumenalapú építési ragasztók veszélyes, nagy mennyiségű gyúlékony és egészségtelen szerves oldószert tartalmazó anyagok.

Mesterséges eredetűek:

-Hőre keményedő műgyanták:

A hőre keményedő műgyanta ragasztók - elnevezésük alapjául is szolgáló - jellegzetessége, hogy hő hatására az alapjukul szolgáló gyanták molekulaszerkezete megváltozik és megkeményednek (tulajdonképp megkötnek). A keményedés folyamata visszafordíthatatlan, ezért a gyanta állapota ismételt hőhatásra már nem változik. A keményedés katalizátor alkalmazásával elindítható szobahőmérsékleten is.

Karbamid-formaldehid műgyanta ragasztó:
A faiparban legszélesebb körben használt ragasztó. Miért? Olcsó. A karbamid-formaldehid gyantát ureából (karbamid) és formaldehidből gyártják polikondenzációs reakcióval. Az előkondenzált gyanta használható fel ragasztóként.

Ezt a ragasztófajtát folyékony vagy poralakban hozzák forgalomba. Az előkondenzált gyantát felhasználás előtt gyenge savas katalizátorral (pl. szalmiák) kell összekeverni. A bekevert ragasztó fazékideje 3~16 óra, présideje 4~8 óra, hőpréssel (100 fokon) préselve 3~5 perc.

A karbamid-formaldehid ragasztók vízállók és ellenállnak a gombafertőzésnek. A kötés erős, a ragasztási vonal terhelés alatt nem kúszik. De a ragasztóréteg rugalmatlan, merev, belső feszültségekkel terhelt. Idővel a ragasztóréteg töredezik és megrepedezik, a ragasztott kötés megbomlik. Lágyítók és töltőanyagok (pl. rozsliszt stb.) hozzáadásával a ragasztóréteg rugalmassága javítható, de csak a vízállóság romlása árán.

Ez a ragasztóféleség nagy mennyiségű (akár 10 százaléknyi) formaldehidet tartalmaz. A sajtolás során, de még jóval azután is, a munkadarabokból mérgező formaldehid gáz szabadul fel. Ez a ragasztó nem felhasználó- és környezetbarát, nem élelmiszerbiztos. Az ilyen ragasztók felhasználásával gyártott rétegeltlemezek, asztaloslemezek, bútorlapok és egyéb lapanyagok alkalmatlanok beltéri felhasználásra, gyermekjátékok, konyhabútorok készítésére.

Melamin-formaldehid műgyanta ragasztó:
A melamin-formaldehid műgyanta ragasztók előállítása és felhasználása is igen hasonlatos a karbamid-formaldehid ragasztókéhoz.

Ez a ragasztó a karbamid-formaldehid ragasztónál erősebb és rugalmasabb kötést biztosít. A ragasztások víz- és főzésállók. A melamin-formaldehid ragasztók csak melegragasztáshoz, hőprésben használhatók, mivel a gyanta csak 65 fok felett köt meg. Száztíz fok fölé hevítve a kötés már katalizátor használata nélkül is lezajlik.

A melamin-formaldehid ipari ragasztó, melyet leginkább a főzésálló rétegeltlemezek gyártásához használnak. Ennek a gyantának a formaldehid kibocsátása jóval alacsonyabb a karbamid-formaldehid és fenol-formaldehid gyantákénál, így kevésbé káros a használókra és a környezetre nézvést.

Fenol-formaldehid műgyanta ragasztó:
A fenol-formaldehid ragasztók a legrégebben használt műgyanta ragasztók. Ezt a műgyantát fenolból és formaldehidből, lúgos katalizátor felhasználásával gyártják polikondenzációs reakcióval.

Piacra folyékony, szárított és porított vagy filmragasztó (a gyantával átitatott papír) alakban kerülnek.

Ezek a ragasztók erős kötést biztosítanak. A velük készült ragasztások víz- és főzésállók, a trópusi éghajlatot is állják. Gomba- és rovarkártevők a ragasztásokat nem károsítják - a gyantában lévő szabad fenol mérgező számukra. A fenol-formaldehid ragasztók hidegen és melegragasztáshoz is használhatók. Gyakran használják különféle farost- és forgácslemezek gyártásához.

E gyanta kipárolgása erősen mérgező, a felhasználásával készült anyagokat a legjobb távol tartani otthonainktól és lakótereinktől. A ragasztó maradékait és hulladékanyagait rendkívüli körültekintéssel és gondossággal kell kezelni, mert már egészen kis mennyiségei képesek mindent kiirtani az élővizekből.

Rezorcin-formaldehid műgyanta ragasztó:
Ezek a rezorcinolból és formaldehidből polikondenzációs reakcióval előállított ragasztók szilárd, víz- és főzésálló, hőálló és szívós kötést biztosítanak. Hidegragasztásra is használhatók.

Ez a ragasztóféleség egy kétalkotós rendszer: a folyékony rezorcin gyantaoldatot paraformaldehid-porral kell összekeverni. E ragasztófajta hosszú fazékideje és nyitott ideje előnyös összetett ragasztásoknál.

A rezorcin-formaldehid drága anyag, ezért felhasználása korlátozott: fő alkalmazási köre a hajó- és repülőgép-építés, a teherviselő fa tartószerkezetek készítése, és más hasonló különleges alkalmazások.

A meg nem kötött ragasztó káros az egészségre, ezért alkalmazása során megfelelő védőfelszerelést kell használni. A megkötött ragasztó már nem mérgező és biztonságos (ezt a műgyantát használják a fogászatban gyökértömések készítésénél).

Poliuretán műgyanta ragasztó:
A poliuretán műgyanta ragasztók poliizocianátokból és polialkoholokból vagy poliészterekből készülnek, poliaddíciós reakciókkal. Forgalomba egy vagy kétalkotós ragasztókként kerülnek.

A poliuretán műgyanták tulajdonságai módosíthatók és testreszabhatók, ezért jól megfelelnek az alkalmazások széles körében. Használhatók hideg- és melegragasztáshoz, a ragasztási vonal lehet rugalmas vagy merev, a nyitott idő lehet hosszú vagy rövid. A velük készült ragasztások víz- és főzésállók. Alkalmasak eltérő anyagok összeragasztására (például fa-fém szendvicsszerkezetek).

A poliuretán ragasztóknak azonban vannak igen komoly hátrányai is. A ragasztott kötések nem UV-állók, ezért kültérben csak korlátozottan használhatók. A meg nem kötött ragasztó erősen káros az egészségre és a környezetre. Az izocianátok mérgező és rákkeltő anyagok akár belélegezve, akár a bőrrel vagy nyálkahártyákkal érintkezve. A ragasztó kötése és kihabosodása széndioxid-fejlődéssel jár. Egyes kevéssé habosodó változatok meglehetősen nagy mennyiségben tartalmaznak olyan szerves oldószereket, mint az aceton vagy a metilén-klorid.

A poliuretán ragasztókat csak rendkívül jól szellőztetett munkaterekben szabad használni, és a munkásoknak megfelelő munkavédelmi felszereléseket kell viselniük: védőálarc (FFA1 vagy jobb), védőkesztyű, védőszemüveg és zárt ruházat viselése elengedhetetlen.

A poliuretánok gyártása sem veszélytelen: az izocianátokat egy rendkívül mérgező anyag, foszgén (szénoxiklorid, COCl2, a CG fedőnevű harci gáz, vegyifegyver) felhasználásával készítik. Olvasó tán emlékszik még a bhopali katasztrófára. Poliuretán? Jobb elkerülni.

Epoxi műgyanta ragasztó:
Ezek a ragasztók hőre keményedő epoxi polimerek, melyek edző hozzákeverése után kötnek meg. A legtöbb epoxit epiklórhidrinből és biszfenol-Aból készítik. Az epoxik műszaki tulajdonságait leginkább az alkalmazott katalizátor határozza meg. Az edzők lehetnek alifás vagy aromás aminok, szerves savanhidridek.

Az epoxik a legjobb ragasztók közé tartoznak: erősek, vízállóak, hézagtöltők, ellenállnak a gyenge vegyszereknek, a gombáknak és rovarkártevőknek. A különleges változatok nagyon magas (200 Celsius-fok) hőmérsékletet is kibírnak. A ragasztási vonal lehet rugalmas vagy merev, átlátszó vagy színes, a nyitott idő lehet hosszú vagy rövid. Akad epoxi szinte bármilyen célra.

Árnyoldal? Az epoxik drágák. A megkötött gyanta csak nagyon nehezen távolítható el. A gyanta és a különféle edzők egyaránt károsak az egészségre, ezért az epoxi ragasztókkal végzett munka során megfelelő védőfelszerelés használata szükséges. És az epoxi ragasztók nem élelmiszerbiztosak (biszfenol, egyebek).

Ciánakrilát műgyanta ragasztók:
A ciánakrilátok előállításához formaldehidet alkil cianoacetáttal reagáltatnak előpolimer nyeréséhez, ami hevítéssel folyékony monomerré depolimerizálható. A monomer eztán különféle lánchosszú vegyületekké alakítható. E ragasztókat gyakran emlegetik pillanatragasztóként, bár ez nem a legtalálóbb név, mert egyes ciánakrilát ragasztók nagyon lassan kötnek, míg egyes változatok csak erős ibolyántúli fény hatására, egyes változatok pedig csak a levegőtől elzárt környezetben kötnek meg.

A szokványos ciánakrilát olyan akrilgyanta, amely hidroxidionok (víz, vízpára) jelenlétében gyorsan polimerizálódik, hosszú molekulaláncokat alkotva. Akármilyen márkanév szerepeljen is a csomagoláson, az etil-2-ciánakrilát és metil-2-ciánakrilát a két fő általános felhasználású ciánakrilát-fajta.

Ezek a ragasztók gyorsan kötnek, a kezelési szilárdságot a ragasztóréteg vastagságától, a ragasztandó anyagok fajtájától, a környezet páratartalmától (40~70 százalék közti relatív páratartalom a legjobb, alacsonyabb vagy magasabb páratartalom egyaránt nehézségeket okozhat) és a munkadarabok nedvességtartalmától függően nagyjából egy perc alatt érik el. A végső szilárdságig a teljes kötésidő közelítőleg huszonnégy óra. A megkötött ragasztás vízálló, ellenáll a gyenge oldószereknek és vegyszereknek, a gombáknak és rovarkártevőknek. A ciánakrilát azonban beltéri ragasztó, mivel a kötés érzékeny a magas és alacsony hőmérsékletre. Alkalmazási hőmérséklettartománya nagyjából +100 és -15 Celsius-fok közt van. A ciánakrilát ragasztások nyírószilárdsága csekély, ezért a ciánakriláttal ragasztott kötések nem túl erősek (a mennyezetre valószínűleg fel lehetne vele ragasztani a reklámos fickót, de a falra már nem). Ám ciánakrilátokkal szinte bármi összeragasztható bármivel: fa fémmel, fém üveggel, üveg kővel, kő fával. A ciánakrilát víztiszta, de tetszőlegesen színezhető. A ciánakrilát híg, könnyen és jól beszívódik minden apró pórusba, résbe, repedésbe, de nagyon likacsos anyagokon vagy függőleges felületeken való alkalmazáshoz sűrű kocsonyává is alakítható. A ciánakriláttal ragasztott kötések merevek és nem kúsznak, de a ragasztó módosítható úgy is, hogy rugalmas kötést adjon, így jól használható akár bőr, gumi, szövetek és lágy műanyagok ragasztására is. A ciánakriláttal ragasztott kötések visszabonthatók szerves oldószerekkel, mint az aceton vagy a metilén-klorid.

Persze a ciánakrilátnak vannak hátrányai is. A ragasztó hajlamos a fehéredésre: túl vastag rétegben felhordva vagy túl sok nedvesség hatására a megkötő ragasztó átlátszatlan fehérré színeződik. A ciánakrilátokkal szinte bármit, még a munkást is hozzá lehet ragasztani a munkadarabhoz: a nedves emberi bőr tökéletes felület e ragasztók számára.  És a ciánakrilát rendkívül egészségtelen, a nyálkahártyákat, szemet és légzőszerveket izgató káros gőzöket fejleszt. A munkatér megfelelő szellőztetése elengedhetetlen, jelentősebb mennyiségű alkalmazásnál védőszemüveg és védőálarc (FFA1 vagy jobb) viselése ajánlott.

-Hőre lágyuló műgyanták:

A hőre lágyuló műgyanta ragasztók - elnevezésük alapjául is szolgáló - jellegzetessége, hogy hőhatással az alapjukul szolgáló gyanták megömleszthetők, elméletileg végtelenül sokszor. A hőhatás megszűnése után visszanyerik eredeti halmazállapotukat (ha eredeti alakjukat nem is). Térhálósító adalékanyagok adagolásával a megömlés meggátolható, így a térhálósított gyanta állapota ismételt hőhatásra már nem változik. E gyantákat leginkább vizes diszperzió formájában használják ragasztóként, bár oldhatók különféle szerves oldószerekben is. A belőlük készített ragasztók különleges csoportja az olvadékragasztóké.

-Polivinil-acetát műgyanta ragasztók:
E ragasztókat kőolajból vagy földgázból gyártott vinil-acetát monomerből állítják elő úgy, hogy a monomert polivinil-alkoholos vízben oldják, majd az így képződött emulziót alakítják a szerves polimer vizes diszperziójává. A polivinil-acetát ragasztókkal mind előállításukat, mind tulajdonságaikat és alkalmazásukat tekintve közeli rokonságban állnak az alifás gyanta és az etilénvinil-acetát  műgyanta ragasztók.

A polivinil-acetát ragasztók tulajdonságai módosíthatók és testreszabhatók, ezért jól megfelelnek az alkalmazások széles körében. Ennek, és viszonylag alacsony áruknak köszönhetően, a kézműipari bútorgyártás és a műtárgymegőrzés területén leggyakrabban alkalmazott ragasztóanyagok.

Ezek a ragasztók egyszerűen és könnyen használhatók. A ragasztó vízzel hígítható, a munkaeszközök vízzel tisztíthatók. A ragasztás viszonylag gyorsan, tíz-húsz perc alatt eléri a kezelési szilárdságot. A ragasztási vonal áttetsző/színtelen, de ha kell, vízben oldható színezékekkel megszínezhető. A kötések megfelelő oldószerekkel és melegítéssel visszabonthatók. A velük készült ragasztások azonban nem nedvesség és vízállók, a ragasztás érzékeny a hőmérsékleti szélsőségekre, terhelés alatt a ragasztási vonal kúszásra hajlamos. A tiszta polivinil-acetáttal készült ragasztások idővel rideggé válhatnak, hajlamosak az öregedésre és repedezésre. A műszaki tulajdonságok javítására e ragasztókat gyakran módosítják lágyítók és/vagy társmonomerek hozzáadásával. A dibutilftalát, etilén, akrilát stb. hozzákeverése javítja a ragasztó tapadását, a ragasztási vonal rugalmasságát, javítja a hőállóságot, késlelteti a ragasztás öregedését. A vízállóság javítható térhálósodó társmonomer (pl. N-metilolakrilamid) vagy fémsós térhálósítók (alumínium-nitrát, alumínium-klorid stb.) hozzáadásával, ezzel azonban a ragasztó elveszti egyik nagy előnyét, a visszabonthatóságot.

Bár e ragasztókat biztonságosnak és ártalmatlannak szokták tekinteni, azért nem teljesen veszélytelenek. A kiinduló anyagul szolgáló vinil-acetát monomer az egészségre ártalmas anyag, amely a nem teljesen tökéletes polimerizálódás okán kisebb-nagyobb mennyiségben előfordulhat a végtermékben is. Bár e ragasztók vizes alapú diszperziók, de általában tartalmaznak több-kevesebb, a száradási sebesség beállítását szolgáló szerves oldószert (pl. amil-acetát, metanol stb.) is, a penészedés elkerülésére pedig gyakran kevernek hozzájuk egészségre káros gombásodásgátló adalékokat (pl. pentaklorofenol, orto-fenilfenol, formaldehid stb.) is. A ragasztófilm rugalmasságát fokozó lágyítók (pl. dibutilftalát stb.) és a vízálló változatokhoz adagolt fémsós térhálósítók sem ártalmatlanok az egészségre. A munkavégzés során megfelelő védőkesztyű, védőszemüveg használata ajánlott. Ha fontos a méregmentesség, például, ha e ragasztóféleséget gyermekjátékok készítéséhez kívánják használni, akkor célszerű mindig tájékoztatót kérni az adott termék gyártójától, mert a lágyítók és gombásodásgátló adalékok, térhálósítók (ellentétben az oldószerekkel) annak száradása után is megmaradnak a ragasztófilmben.

-Elasztomerek

Az elasztomerek a műanyagok egy különleges csoportja, melyeknek - elnevezésük alapjául is szolgáló - jellegzetessége, hogy rugalmasak, maradó alakváltozás nélkül eredeti méretük többszörösére nyújthatók. Tulajdonságaikat és felépítésüket tekintve a hőre lágyuló és hőre keményedő műanyagok közt helyezkednek el. A molekulaláncaikat összekapcsoló keresztkötések száma dönti el, hogy viselkedésük a hőre lágyuló vagy a hőre keményedő műanyagokéhoz hasonlít-e inkább.

Születésüket a természetes eredetű gumi továbbfejlesztésére-kiváltására tett kísérleteknek köszönhetik, ragasztóként történő felhasználásuk is megegyezik a természetes gumi kontakt- és latexdiszperziós ragasztókéval.

© 2008. Répás János Sándor