A lakkozáshoz először is kell valami, amit be lehet lakkozni. A dörzsölt lakkal való bevonásra nem minden tárgy egyformán alkalmas. Az erősen tagolt, faragott, finom és aprólékos részletekkel díszített tárgyak nem igazán jók az ilyen munkára, mert igen körülményes a lakk rájuk történő felhordása, és nagyon nehéz vagy lehetetlen a lakkozás folyamán többször is szükséges csiszolásuk és esetleges fényezésük elvégzése. Az egyszerű nagyszerű: szögletes dobozok és tálcák, elemi forgástestek, kevéssé tagolt felületek jelenthetik a legjobb alapot. A lakkozandó tárgy anyaga fa vagy bambusz lehet, a bevonat pedig lehet fedő vagy áttetsző, nyílt vagy zárt pórusokkal.

A lakkozáshoz por- és huzatmentes, jól megvilágított hely kell. A munkafelület legyen könnyen tisztítható (fémbevonat, üveg, filmbevonatú lemez, csiszolt kő), vagy olyan, amit nem féltünk az eltávolíthatatlan lakkfoltoktól. Hagyományosan a munkaasztalt rézlemezzel burkolták, vagy belakkozták.

A lakkozás első lépése a munkadarab többszöri gondos lecsiszolása és portalanítása. A csiszolást, egyre finomabb csiszolópapírt használva, többször meg kell ismételni, egészen a P400 szóratszámig, az utolsó két-három csiszolás közt a fa rostjait vizezéssel felduzzasztva (A tárgy faragott részeit nem szabad vizezni, mert a feldurvult felületet lehetetlen lenne lecsiszolni. A faragott részeken az előzetes csiszolást el kell hagyni). A felület csak így lesz megfelelően sima, olyan, ami nem durvul fel jelentősebben az első felhordott lakkréteg miatt. A portalanításhoz jól jön egy porolóecset, esetleg porszívó. Ez eddig nem igazán ördöngös, de a feladatot bonyolítja, hogy a tárgy felületén nem maradhatnak a lakk tapadását rontó ujjnyomok, ezért a csiszolást és portalanítást (tiszta) cérnakesztyűben kell végezni.

A következő lépés az első lakkréteg felhordása. Ez történhet rongylabdás dörzsöléssel és ecseteléssel is. Ehhez szükség van egy labdára és/vagy a tárgy méretétől függő nagyságú, sörtéből készült laposecsetre. A labda nem más, mint egy darab finom pamutvászonba vagy selyembe csomagolt vatta, esetenkén mindössze egy megfelelően összehajtogatott selyemdarab. A faragott részeket általában ecsettel kell lakkozni, mert labdával a lakkot nem lehet a finomabb részletekre felhordani. (A lakk felhordására hagyományosan állati szőrből, jellemzően lószőrből, marhaszőrből vagy disznósörtéből készített ecseteket használnak.) Az első felvitt lakkréteg nyerslakk (japán neve ki-urusi, sitadzsi-urusi vagy szesime-urusi, a szóhasználat nem egységes), amelyet a mélyebb beszívódás végett célszerű terpénekkel, tesztbenzinnel és/vagy egy kevés vízzel hígítani. Néhány percnyi pihentetés után a be nem szívódott, felesleges lakkot papírtörlővel vagy szöszmentes szövettel le kell törölni. A faragott, nehezen hozzáférhető részekről a lakk csak körülményesen törölhető vissza, de néhány rögtönzött segédeszköz, mint a gyufaszál köré csavart papírtörlő vagy a fültisztító pálcikák segítenek.  A munka akkor sikerült jól, ha a felület szemre száraznak tűnik, s a lakk mindent egyenletesen fed. Eztán a tárgynak 18~36 órányi szárításra van szüksége. A keleti lakk csak meleg, párás környezetben köt meg (lásd: a Keleti lakk). Hagyományosan a lakkot barlangokban, földbe ásott vermekben vagy erre a célra fából készített szárítószekrényekben és szárítóládákban (japán neve urusi-buró) szárították. Szárítószekrényt készíteni nem túl nehéz, de a lakkal folytatott kezdeti kísérletekhez nem érdemes. A lakkozott tárgyak száríthatók rögtönzött tárlókban is. Jól használhatók az egyszerű hullámpapír dobozok és műanyag tárolódobozok. A megfelelő páratartalom biztosítására a kartondobozt vízzel kell bepermetezni (például egy virágpermetezővel), a műanyag dobozokba lapos tálkákban vizet, vagy nedves szövetet kell elhelyezni.

Ha a lakk megszáradt, újabb óvatos csiszolás és portalanítás következik. A csiszoláshoz megfelel a közepesen finom (P320~400) csiszolópapír. A csiszolás célja, hogy kisimítsa a lakk víztartalma miatt feldurvult felületet (a faragott részeken a csiszolást el kell hagyni). A zavaró ujjnyomok elkerülésére a cérnakesztyű most is kell.

Ezen a ponton több, a további teendőket befolyásoló döntést kell hozni. Először is el kell dönteni, szükséges-e a fa pórusainak feltöltése. Ez a lakkozással elérni kívánt hatástól függ: pórustöltés hiányában a belakkozott fatárgy pórusai jól láthatóak és hangsúlyosak maradnak, a tárgy felülete nem lesz teljesen sima, ami magasfényű bevonatnál zavaró lehet. Persze ez csak az olyan durva szövetű fáknál valódi kérdés, mint a tölgy, kőris, gesztenye stb. A finom, egyenletes szövetű fák, mint a cseresznye, jávor, hárs, stb. esetében maga a felhordott lakk is képes feltölti a fa pórusait, így ezeknél a pórustöltés nem feltétlenül szükséges, gyakran pedig teljesen felesleges.

A második kérdés, hogy a bevonat fedő vagy áttetsző legyen-e? A fedő bevonatoknál a lakkozás befejező rétegeihez színezett lakkokat kell használni, míg az áttetsző bevonatokhoz nyerslakkot.

A harmadik kérdés, hogy a bevonat fényes, selyemfényű vagy bágyadt legyen-e? Ezt legjobban a felhordott lakkrétegek száma és felhordásuk mikéntje befolyásolja.

A következő lépés a második lakkréteg felhordása. Ez történhet rongylabdás dörzsöléssel és ecseteléssel is. Néhány percnyi pihentetés után a be nem szívódott, felesleges lakkot papírtörlővel vagy szöszmentes szövettel le kell törölni. Eztán a tárgynak 12~30 órányi szárításra van szüksége.

Ha a lakk megszáradt, újabb óvatos csiszolás és portalanítás következik. Hogy miként, az a kialakítani kívánt bevonatváltozattól függ. Ha a cél zárt pórusú, áttetsző bevonat kialakítása, akkor a tárgyat finom (P400~500) csiszolópapírral kell óvatosan megcsiszolni. A cél, hogy a tárgy felülete teljesen sima legyen, és a csiszolás hatására egyenletesen világosodjék, ami azt jelzi, hogy a tárgy felületén megmaradó lakkréteg egyenletesen vastag. Ez a világos fák (jávor, kőris, cseresznye stb.) lakkozásánál különösen fontos, mert a tárgy végső színe egyenetlenné, foltossá válhat. Ha a cél nyíltpórusú felület, a csiszolást akkor is gondosan kell végezni, hogy a tárgy felülete sima legyen, és a csiszolás hatására egyenletesen világosodjék, de a nyíltpórusú felületen az egészen apró tökéletlenségek elvesznek a felületben, ezért nem érdemes szinte teljesen lecsiszolni a már felhordott lakkot.

Eztán következik a harmadik lakkréteg felhordása. Ez történhet rongylabdás dörzsöléssel és ecseteléssel is. Néhány percnyi pihentetés után a be nem szívódott, felesleges lakkot papírtörlővel vagy szöszmentes szövettel le kell törölni. Eztán a tárgynak 12~30 órányi szárításra van szüksége.

Ha minden jól ment, akkor mostanra a tárgy felületét sima, egyenletes, barna színű, bágyadt fényű lakkréteg borítja.

Ha a cél bágyadt vagy selyemfényű, nyílt pórusú felület, akkor a feladat viszonylag egyszerű: a tárgyat alaposan szemrevételezve el kell dönteni, igényel-e csiszolást? Ha nem, mert elég sima, egyenletes a felülete, akkor fel lehet hordani a negyedik réteg lakkot. Ez történhet rongylabdás dörzsöléssel és ecseteléssel is. Néhány percnyi pihentetés után a be nem szívódott, felesleges lakkot papírtörlővel vagy szöszmentes szövettel le kell törölni. Eztán a tárgynak 12~30 órányi szárításra van szüksége. Száradás után újabb szemrevételezés és újabb lakkozás következik, az előzővel megegyező módon. Néhány napnyi szárítás után a tárgy elkészült. Ha a felület a szemrevételezéskor nem bizonyul hibátlannak, akkor a lakkozást óvatos vizes csiszolás (P400~500 csiszolópapírral) kell, hogy megelőzze. A cél az, hogy a végső lakkréteget csiszolatlan, hibátlannak ítélt lakkra vigyük fel, ezért előfordulhat, hogy a megfelelő végeredményhez ötnél több réteg lakk felvitelére van szükség.

Ha a cél fényes, zárt pórusú felület, akkor eljött az ideje a pórusok feltöltésének. A felület likacsainak feltöltéséhez használt tapaszanyag egy nyerslakkból és iszapolt agyagból készített keverék (japán neve szabi). A finom agyagport (ennek japán neve tonokó, de agyagpor helyett számos más anyag is felhasználható az iszapolt krétától a téglaporon át a kovaföldig) kevés vízzel sűrű péppé kell összedolgozni, majd ebbe a pépbe kell belekeverni a nyerslakkot. Hogy mennyi lakk és mennyi agyag, azt csak a tapasztalat mondhatja meg, fél rész agyag fél rész lakk, vagy másfél rész agyag egy rész lakk jól működik. Ha túl kevés a lakk, a tapaszanyag nem ragad elég erősen, és nem lesz vízálló. A felhordáshoz az anyagnak fogkrémszerűnek kell lennie. A tapaszanyag viszonylag egyszerűen felhordható a tárgy idomainak megfelelően kialakított élvonalú fa kenőlapokkal, spatulákkal (japán nevük hera). A tapaszanyagot a felület pórusaiba kell dolgozni, a felszínről pedig a spatulák segítségével a lehető legalaposabban lehúzni, mert a felületre száradt felesleges tapaszt száradás után rendkívül fárasztó munka eltávolítani. Eztán a tárgynak 36~48 órányi szárításra van szüksége.

Ha a tárgy megszáradt (ez könnyen megállapítható a felület megkapargatásával: a felületnek keménynek kell lennie, és száraz felületen a kaparás fehér nyomot hagy maga után), következhet a tárgy óvatos vizes csiszolása P400~500 szóratszámú csiszolópapírral. A cél a felület kisimítása, a felületre tapadt töltőanyag lecsiszolása, úgy, hogy közben a lakkréteg egyenletesen kopjék, és sehol ne lyukadjon át. Ezt mondani könnyű, jól csinálni már annál nehezebb, ráadásul a csiszolás során képződő iszap eltakarja a megmunkált felületet, ezért azt érdemes sűrűn letörölni, hogy a munka előrehaladása ellenőrizhető legyen. Ha a csiszolás elkészült, a tárgyat alaposan le kell mosni, tisztítani és megszárítani, majd felhordani rá egy újabb lakkréteget, a már megismert módon.  Eztán a tárgynak 12~30 órányi szárításra van szüksége. Száradás után alapos szemrevételezés következik, melynek célja a pórustöltés sikerének megállapítása. Ha a feltöltés nem lett teljesen tökéletes, a pórusok itt-ott nyitva maradtak, akkor a pórustöltés teljes műveletsorát még egyszer el kell végezni.

Ha a tárgy felületének likacsait sikerült megfelelően feltölteni, akkor a tárgy felülete mostanra már teljesen egyenletes, zárt likacsokkal, viszonylag magas fénnyel. Ami eztán következik, az a tárgy többszöri lakkozása és egyre finomabb csiszolása, amit az nehezít, hogy nem lehet a tárgy teljes felületét egyszerre belakkozni, mert valahol fogni is kell a munka során, és a szárításhoz is le kell valahogyan rakni. Egyszerűbb esetekben, például egy nagyméretű tálcán végzett munkánál a két oldal felváltva vehető munkába: miközben a felső oldalát lakkozzák, az alján lehet fogni és fordítva. Kisebb vagy összetettebb alakú tárgyaknál mindez komoly gondot jelenthet, ezért ezekre célszerű valamiféle ideiglenes, könnyen eltávolítható fogantyút erősíteni. Ennek hagyományos módja egy fából készített fogantyút lágy növényi gyantával vagy lágy viasszal (például méhviasszal, rovarviasszal, japánviasszal stb.) a munkadarabhoz tapasztani (az ilyen fogantyú japán elnevezése ibo). Ennél kissé újabb, házilag rögtönzött eszköz a tapadókorongos fogas korongjából és egy darab fapálcából készített fogantyú. A fogantyú jó szolgálatot tesz a tárgyak szárításánál is: a szárnál fogva a tárgyak egyszerűen beleállíthatók egy megfelelően kialakított állványba (ahogy ez a szárítóláda belsejéről készített képen látható).

Innen kezdve a bevonat készítése megegyezik, akár feltöltöttek a tárgy pórusai, akár töltetlenek (lásd fentebb a finom szövetű fákról írottakat). A munka során a tárgyat újra és újra be kell lakkozni, minden egyes réteget egyre finomabb csiszolóanyaggal megcsiszolva. E rétegeket már nem az eddigi, ecseteléses-visszetörléses módszerrel kell felhordani, hanem labdás bedörzsöléssel. A labda a már korábban is említett, finom pamutvászonba vagy selyembe csomagolt vatta vagy gyapjú, esetenkén mindössze egy megfelelően összehajtogatott selyemdarab. A faragott, nehezen hozzáférhető részekre labdával a lakk csak körülményesen vagy sehogy sem hordható fel, de néhány rögtönzött segédeszköz, mint a gyufaszál köré csavart vászon, segít. A labdázható felületekre a lakkot egy ecsettel takarékosan, néhány foltban kell felrakni, majd e lakkot a labda segítségével a lehető légvékonyabb és legegyenletesebb rétegben a labda körkörös mozgatásával eloszlatni, végül a labda egyenes vonalú, párhuzamos mozgatásával (a fa szálirányában, ha lehetséges) elsimítani. A faragott, nehezen elérhető helyekre gyufaszál köré csavart vászon segítségével kell a lakkot takarékosan feldörzsölni. A felhordott lakknak 12~24 órás szárításra van szüksége. Az egyes rétegeket P600 szóratszámú papírtól felfelé haladva egyre finomabb csiszolópapírral (P800, P1000, P1200, P1500) kell nedvesen megcsiszolni.

Az így felhordott öt-hat réteg már meglehetősen jó minőségű, sima, fényes felületet ad. Ennek csiszolásához már a P1500 szóratszámú csiszolópapír is durva, ezért a csiszoláshoz csiszolópapír helyett rongylabdát, különféle finom csiszolóporokat és vizet kell használni. A labda nem más, mint egy darab finom pamutvászonba csomagolt vatta. Ezzel a labdával kell a tárgy felületét körkörös mozgással lecsiszolni. A tárgy felületét be kell hinteni csiszolóporral és nedvesítőszerrel (ez víz), a csiszolást a csiszolóporból és nedvesítőszerből képződő iszap végzi. A csiszoláshoz használható finom horzsakőliszt vagy agyagpor (a korábban említett tonokó) vízzel nedvesítve. Ettől a tárgy felülete teljesen sima és fénytelen lesz, leheletfinom körkörös csiszolásnyomokkal. Eztán a tárgyat gondosan meg kell tisztítani és szárítani.

A tárgy végső fényesítéséhez a tárgyat terpentinnel hígított lakkal kell átdörzsölni. Ehhez egy selyem vagy finom vászonhuzattal bevont labdára van szükség. A lakkal megnedvesített labdával gyors körkörös mozdulatokkal kell takarékosan bedörzsölni a tárgy felületét, majd hosszú, egyenes mozdulatokkal eloszlatni a lakkot. Az így felhordott lakk feltölti a felület finom karcolásait, fényesíti a felületet. A tárgy eztán 3~6 óra szárítást igényel. A lakkal történő átdörzsölést még kétszer-háromszor kell megismételni, rétegenként egyre kevésbé hígított nyerslakkot használva. E rétegeket, ha hibátlanok, már nem kell és nem szabad csiszolni. Az utolsó réteg 24~48 órányi szárítása után a tárgy elkészült. Az így készült lakktárgyak hátránya, hogy az alap a fa mozgása miatt nem marad teljesen sima, és ez a magasfényű felületen jól észrevehető.