-Anyagok menü -Olajok, gyanták, viaszok, lakkok -Viaszok
Főoldal.

 

A viaszok a legősibb ember által használt anyagok közé tartoznak. Méhviaszt az ókori Európában már a punok, görögök, rómaiak is használtak felületkezelésre. Jelentőségük azóta sem csökkent, ipari felhasználásuk köre folyamatosan bővül. Fontos anyagai az élelmiszeriparnak (bevonó- és fényezőanyagok), fémiparnak (öntészet), és számos más ipari területnek.
Ennek fényében némileg meglepő, hogy nincs igazán pontos kémiai meghatározás arra, mit is nevezünk viasznak. A gyakorlatban minden anyagot viasznak neveznek, ami állagában, megjelenésében és tulajdonságaiban hasonlít a méhviaszra. Tehát a viaszok olyan természetes vagy mesterséges, szobahőmérsékleten szilárd, de megolvasztható, világos vagy színtelen anyagok, amelyek vízben nem, de szerves oldószerekben oldódnak. Összetételük igen változatos, de fő alkotórészeik általában hosszúláncú zsíralkoholok hosszúláncú zsírsavakkal alkotott észterei. Az egyéb zsíros összetevők és alkotórészek a viasz eredetétől függően rendkívül sokfélék lehetnek a szénhidrogéneken, alifás aldehideken, alkoholokon, ketonokon át a szterol-észterekig.

A viaszok pontos összetétele, eltekintve esetleges egészségkárosító hatásuktól, faipari felületkezelő anyagként történő felhasználásuk szempontjából nem túl fontos, ezért a különféle viaszokat általában eredetük szerint csoportosítják. E csoportok:

1. Állati eredetű viaszok
2. Növényi eredetű viaszok
3. Ásványi eredetű viaszok
4. Mesterséges eredetű viaszok

Az állati eredetű viaszok közé tartoznak a különböző rovarok által előállított viaszok, mint a méhviasz, sellakviasz, rovarviasz (ibota-ro), a juhok gyapjából kinyert gyapjúviasz (lanolin), a bálnákból kinyert bálnaviasz, stb.

A növényi eredetű viaszok közé tartoznak a különféle növények terméseiből kinyert viaszok, mint a lakkszömörce és a viaszfa bogyóiból A lakkszömörce dércsípte bogyói. E bogyókból készül a japánviasz. kinyert japánviasz, a karnaubapálma (Copernicia cerifera) leveleiből kinyert karnaubaviasz, a cukornád leveleit és szárát borító, a cukorgyártás melléktermékeként kinyert cukornádviasz, stb.

Az ásványi eredetű viaszok közé tartoznak a természetes úton képződöttek, mint a kőolajból létrejött földviasz (ozokerit), a megkövült növényekből származó lignitviasz (montanviasz) és tőzegviasz, és a kőolaj lepárlásának mellékterméke, a paraffin. (Végső soron ezek a viaszok is állati és növényi eredetűek.)

A mesterséges eredetű viaszok közé tartoznak a polietilénviaszok, a paraffin jellegű keményviaszok, stb. melyek szénből, olajból, földgázból előállított szintetikus vegyipari termékek. (Újabban, megújítható forrásokat keresve, növényi eredetű olajokból is gyártanak mesterséges viaszokat.)

A viaszok felületkezelő anyagként történő alkalmazása szempontjából a viaszok eredeténél fontosabbak azok fizikai tulajdonságai, a szín, keménység, olvadáspont, víz- és vegyszerállóság, párazáró képesség, éghetőség, illetve kémhatása és toxikológiai jellemzői.

Tiszta, szennyeződésmentes állapotában minden viasz opálos fehér vagy halványsárga színű, vékony rétegben átlátszó. Ez előny, hisz így a viasz nem változtatja meg jelentősebb mértékben a kezelt felület színét. Különleges alkalmazásokhoz (javító- és mintázóviaszok stb.) a viaszok jól színezhetők földfestékekkel és olajban oldódó színanyagokkal.

A keménység a viaszok egyik legfontosabb tulajdonsága. Minél keményebb egy viasz, annál kopásállóbb, tartósabb és fényesebb bevonatot ad, azonban a nagyon kemény viaszok nehezen felhasználhatók, mert keménységük megnehezíti, vagy szinte lehetetlenné teszi feldolgozásukat. Egyes természetes és mesterséges viaszok annyira kemények, hogy felhasználásuk gyakorlatilag lehetetlen gépi erő (fényező- és kefélőgépek stb.) alkalmazása nélkül. A viaszalapú felületkezelő anyagok gyártásának egyik fő nehézsége épp a feldolgozhatóság és lehető legnagyobb keménység elvárásának összebékítésében rejlik.

Minden viasz olvadáspontjának 45 Celsius-fok felett kell lennie, hogy rendes környezeti hőmérsékleten a bevonat még ne olvadjon meg (például a jojobaolaj összetétele alapján növényi eredetű viasz, ám, mivel szobahőmérsékleten cseppfolyós, olajnak szokták nevezni). Bútorok felületkezelésénél a 45 fokos olvadáspont tökéletesen elégséges, azt a legtöbb viasz jócskán túl is teljesíti, ám egyes ipari alkalmazásokhoz (gépkocsik fényező viaszai, súrlódáscsökkentő bevonatok stb.) jóval magasabb olvadáspontú viaszokra van szükség. Ilyenek a mesterséges viaszok, például a polietilénviaszok.

A víz- és vegyszerállóság fontos, hogy a bevonat kibírja a mindennapi használat során fellépő igénybevételeket. A viaszok nem oldódnak vízben, mivel fő alkotóik teljesen telített anyagok. A különféle, háztartásokban előforduló vegyszerek és oldószerek, mint az ammónia, alkohol, aceton, stb. azonban részlegesen vagy teljesen oldják a viaszokat, ezért a viaszok ilyen kitettség esetén (konyha, fürdőszobai berendezések stb.) nem igazán alkalmas bevonatok.

A párazáró képesség meghatározza, hogy a bevonat mennyire képes megvédeni a tárgyat a környezet páratartalmának rövidtávú ingadozásaitól. A viaszok, különösen a paraffinviaszok és mesterséges viaszok rendkívül jó párazárók (megfelelő rétegvastagság esetén 95~98 százalékos párazárás), ám a bútorok felületkezelésénél szokásos rétegvastagságoknál az általuk nyújtott védelem igen csekély.

A jó éghetőség a viaszok leghátrányosabb tulajdonsága. Mivel a viaszok szinte kivétel nélkül jól égnek, használatuk nem célszerű nyilvános helyek berendezéseinek és épületek menekülési útvonalként szolgáló szerkezeteinek (lépcsők stb.) felületkezelésére.

Mivel a természetes, állati és növényi eredetű viaszok a bennük található szabad savak miatt vegyileg nem közömbösek, ezért egyes anyagokat kikezdhetnek. Használatuk kerülendő a fém és fémből készült berakásokkal díszített tárgyakon, elefántcsonton. Ilyen felületek kezelésére alkalmasak a közömbös paraffin jellegű viaszok, például a mikrokristályos viasz.

Toxikológiai szempontból a viaszok, hacsak nem szennyeződtek mérgező anyagokkal, szinte teljesen veszélytelenek. Ennek oka, hogy vegyileg rendkívül állékony vegyületek, amelyek még lenyelve, az emberi emésztőrendszerből sem igen szívódnak fel az emberi szervezetbe. Jelentékenyebb egészségügyi kockázatot csak gőzeik, égéstermékeik vagy permetük belélegzése jelent, de ez rendes körülmények közt nemigen fordulhat elő. Egészségre ártalmatlan voltuk miatt a viaszok jól használhatók gyermekjátékok és élelmiszerekkel érintkező felületek kezelésére.

A különféle viaszok egymással szabadon keverhetők, szerves oldószerekben (terpentin, narancsolaj, tesztbenzin, aceton stb.) oldhatók.

A tiszta viaszbevonatok nyílt pórusú, a viasz összetételétől függően bágyadt vagy selyemfényű, kellemes tapintású, vízlepergető felületet adnak. A természetes eredetű viaszok környezetbarát, alacsony egészségügyi kockázat mellett és könnyen alkalmazható felületkezelő anyagok. Felhordhatók ecseteléssel és bedörzsöléssel, az ipari gyártású vizes viaszemulziók akár szórással is. Használatuk a szórás kivételével nem igényel különleges eszközöket, munkavédelmi felszereléseket és berendezéseket. A viaszolt felületek könnyen karbantarthatók és felújíthatók. A beltéri bútorok és használati tárgyak tökéletes felületkezelő anyagai.

A viaszbevonatok tulajdonságai (fényesség, kopásállóság stb.) száradó növényi olajok és/vagy terpenoid gyanták (fenyőgyanta, kopál stb.) hozzáadásával módosíthatók, javíthatók.

© 2008. Répás János Sándor