-Anyagok menü -Olajok, gyanták, viaszok, lakkok -Sellak
Főoldal.

 

A sellakot már évezredek óta használják számos célra. Indiai írott források már i.e. 1300 körül említik a lak gyógyászati és műszaki felhasználását (például a Mahábhárata című hindu regében említik a lakshagriha-t, a lakból készült házat). Ipari felhasználásának korai történetéről a tárgyi emlékek és részletes írott források hiánya miatt igen keveset tudhatunk, de az ókorból ránk maradt forrásokból tudjuk, hogy a lakból kinyert vörös lakfestéket használták bőr- és szövetfestésre, a lakgyantát pedig lakkozásra. Japánban, a narai Sósóinben megőriztek egy darab, gyógyászati célra használt, sellakot az i.sz. VIII. századból.

Az európaiak a sellakról több ismeretet igazán csak a felfedezések korában szereztek, szerezhettek. Ekkor hoztak létre a portugálok, britek, franciák kereskedelmi telepeket a Mongol (mugal) uralkodóház által uralt Indiában, és szerezhettek személyes tapasztalatokat a lak felhasználásáról. Garcia de Orta zsidó orvos és természettudós 1563-ban, az akkor portugál uralom alatt álló Goában jelenttette meg Colóquios dos simples e drogas da India című munkáját, melyben a lak felhasználását is ismerteti. Jan Huygen van Linschoten németalföldi (holland) kereskedő és utazó 1596-ban kiadott, Itinerario: Voyage ofte schipvaert van Jan Huyghen van Linschoten naer Oost ofte Portugaels Indien című, a portugálokkal Indiába (Goába) tett útjáról szóló, és Jean-Baptiste Tavernier francia kereskedő és utazó 1676-ban kiadott, Les Six Voyages de J.B. Tavernier című, keleti utazásairól kiadott munkájában a lak előállítását és felhasználását is leírja. A XVI. századtól spanyol és portugál kereskedők Európába hozták a sellakot és lakozott tárgyakat. A sellak hamar megtalálta a helyét: pecsétviaszkén (az a bizonyos spanyolviasz), kelmefestéshez, gyógyszerként, festészeti segédanyagkén. Pierre Pomet francia gyógyszerkereskedő 1694-ben megjelent, Histoire generale des drogues traitant des plantes, des animaux, & des mineraux című könyvében jól beszámol erről.

Ezek a századok meglehetősen zavaros idők voltak. Az európaiak beutazták az egész Földet, keresztül-kasul bejárták Ázsiát, és közben kereskedtek, raboltak, kalózkodtak, térítettek és háborúztak. Jó képet kínál a korról Fernam Mendez Pinto portugál szerzetes, kereskedő, rabló és kalandor 1614-ben megjelent, Peregrinaçao című könyve. Pinto gyakorlatilag egész Ázsiát bejárta, Indiától Japánig. Ezek a férfiak bármire és mindenre lecsaptak, amit érdekesnek, értékesnek vagy eladhatónak gondoltak. Ebből az időből ered a lakkok és fénymázak körüli európai zavar és keveredés. Indokínában mind a lak, mind a keleti lakk honos. Az európaiak Indiában megismerték a lakból készített és sellakkal díszített tárgyakat, majd Burmában és Sziámban találkoztak valami szemre igen hasonlóval, amit a thaiok rak néven neveztek. Ma és mi már tudjuk, hogy a kettőnek nincs köze egymáshoz, de ez akkor nem volt annyira világos.

Európában először az Indiából származó, sellakkal készült tárgyak jelentek meg, és hamar igen népszerűek lettek a társadalom tehetősebb tagjainak körében. Ez a fajta fényes és tartós, tetszetős bevonat Indiából magával hozta a nevét (lac, lacquer, lacca, lack) is, ebből ered a mi lakk, lakkozás szavunk is. Sellakból már a XVI. század végi Itáliában (Rómában, Firenzében, Velencében) készítettek lakkbevonatokat.

A sellakot nagyjából félévszázados késéssel követte a keleti lakkból készült tárgyak európai megjelenése. Előbb az indokínai és kínai, majd 1541 (vagy 1542, vagy 1543, nem tudjuk teljesen bizonyosan), Japán európaiak által történt első elérése után a japán lakktárgyak is eljutottak Európába. Miután első pillantásra a lak és a keleti lakk igencsak hasonlított egymásra, ezért a keleti lakkot is lakknak nevezték, és ez a mai napig is így maradt. Tartósságuknak és szépségüknek köszönhetően a keleti lakk tárgyak azonnal rendkívül divatosak lettek, és meghatározó hatást gyakoroltak a következő két évszázad bútortörténetére. Mivel a keleti lakk, különösen a rendkívül díszes porszórással díszített japán lakk, készítéséhez szükséges tudás Európában hiányzott, az itteni kézművesek a számukra hozzáférhető anyagokkal és eszközökkel kísérelték meg hasonló bevonatok létre hozását.

Mivel erre a sellak gyors száradása és környezeti hatásokkal szembeni csekély ellenálló képessége okán alkalmatlannak bizonyult, felhasználása hosszabb időre háttérbe szorult. Helyette a különféle terpenoid gyantákból készített olajos fénymázak terjedtek el, amelyek lassan száradtak és viszonylag jól bírták a különféle környezeti hatásokat. Ezek a fénymázak (elnevezésük a latin vernix szóból ered, varnish, vernis, vernice, firnis, és a "magyar" firnisz) alkalmasnak bizonyultak keleti lakk utánzatok készítésére, s így a sokáig igen divatos, díszes lakkfestett bútorok készítésére.

A sellak fénykora csak a XVIII. század közepén, XV. Lajos francia király uralkodásának végén jött el. A Franciaországot sújtó anyagi gondok, a fenyegető államcsőd hatással volt a bútorok világára is: a rendkívül költséges, díszes és munkaigényes festett rokokó bútorok fokozatosan helyet adtak a kibontakozó klasszicista modorban készült bútoroknak. A jóval egyszerűbb formák, a faragványok mellőzése lehetővé tette egy újfajta felületkezelés alkalmazását: ez a dörzslakkal történő labdás fényezés (francia elnevezéssel vernissage au tampon). A sellakot mintha pont erre találták volna ki. Ily módon ugyanis csak olyan anyagok dolgozhatók fel, amelyek gyorsan száradnak és a labdához nem ragadnak.

Az 1789. évi forradalom és a rákövetkező negyedszázadnyi európai háborúskodás szintén a sellak felhasználását ösztönözte: a pénz európaszerte háborúkra kellett, a sellakos fényezés pedig az egyéb lehetőségekkel összevetve olcsó volt (kevés anyag, viszonylag kevés idő). A klasszicizmus különféle (helyi) változatai, a francia direktórium és empire, az angol régens, a német-osztrák (és magyar) biedermeier jó alapot adtak a fa természetes szépségét kiemelő sellak bevonatoknak. Eztán már gyakorlatilag a mesterséges lakkok megjelenéséig, az 1920-as, '30-as évekig a sellak maradt a bútorok legelterjedtebb felületkezelő anyaga.

A lak az élő fán.A sellak a pajzstetvek közé tartozó lakktetvek (Tachardia lacca Kerr. vagy Laccifer lacca) által előállított, természetes anyag. A különféle ázsiai fákon élősködő lakktetvek nőstény egyedeinek lárvái a gazdanövény nedvét szívják, miközben anyagcsere folyamataik során testükből sűrű, ragacsos nedvet választanak ki, amely a levegőn gyorsan megszilárdul, magába zárva a rovart is. Ezt az anyagot gyűjtik be, még mielőtt a rovarok teljesen kifejlődnének. Ez az anyag a nyers, tisztítatlan sellak, az áglak. Ennek többszöri vizes átmosásával és szűrésével állítják elő a gyöngylakot.  A gyöngylak további finomításával állítják elő a sellakot. Ez történhet a gyöngylak megolvasztásával és nyomás alatti átszűrésével, vagy a gyöngylak oldószerben való oldásával, majd ezt követő szűrésével, végül az oldószer elpárologtatásával. Az oldószer elpárolgása után hátramarad a lak, amelyet vékony, pikkelyszerű lemezkék alakjában hoznak forgalomba: ez a lapkás sellak. A megolvasztott lak fémlemezekre kis adagokban történő kiöntésével készül a gomblak, amely 5~7 cm átmérőjű korongok alakjában kerül forgalomba.

A sellak egyedülálló az ember által felületkezelésre használt gyanták között: ez az egyetlen állati eredetű gyanta. Pontos vegyi összetétele a mai napig sem teljesen ismert. A finomítatlan áglak különféle szerves savakból, viaszból, fehérjékből, cukrokból és színanyagokból áll. Ezek egy része vízben, nagyobbik része csak szerves oldószerekben oldható. Az áglak feldolgozása során vizes átmosással eltávolítják a vízben oldható alkotókat, a cukrot (ez a lakktetvek által előállított mézharmat), a lakfestéket (ez a tetvek testnedvében, "vérében" található laksav, laccaic acid, C20H14O10), amely jó minőségű és színtartó festőanyag, amit kelmefestésre, élelmiszerszínezékként és szépségápolási termékek anyagaként hasznosítanak. Az áglakban 3~5 százalékban jelen lévő sellakviaszt a viaszmentes sellak előállítása során egyszerű szűréssel távolítják el, mivel a sellakviasz nem oldódik szeszben, s ezért a lakoldatból könnyen eltávolítható. Az így hátramaradó szerves savak (például a hexadekánsav, aleuritic acid, C16H32O5) vegyületei alkotják a tulajdonképpeni gyantát. Bár a felületkezelésre szánt sellakot nem szokták ennél a pontnál tovább bontani, a lak éterben történő oldással további alkotókra bontható. Az éterben oldódó rész a lágy gyanta, a lak nagyjából 70 százalékát kitevő éterben oldhatatlan rész a kemény gyanta. A sellak jellegzetes sárgásbarna, barnásvörös színét a benne található sárga színanyag, az eritrolaccin különféle változatainak köszönheti. Ez a színanyag nem távolítható el vizes átmosással, csak vegyi fehérítéssel. A lakból kinyerhető eritrolaccin jó minőségű, tartós kelmefesték.

A lak több tulajdonságában a műanyagokra emlékeztet. Vegyi felépítése alapján a lak gyantás része oligomer vagy polimer, hőre lágyuló gyanta. Azonban a gyanta öregedése során, illetve hőkezelés vagy ibolyántúli sugárzás hatására észteresedni és térhálósodni kezd, fokozatosan hőre keményedővé alakul, és elveszti oldhatóságát és megömleszthetőségét. Ez a tulajdonsága tette alkalmassá öntött laktárgyak készítésére hazájában, Indiában, és ezért vált az európai ipar fontos alapanyagává a XIX. században. A sellakból sajtolt tárgyak voltak a későbbi műanyagtárgyak, a ragasztóként használt lak pedig a mai műgyanta ragasztók előfutárai.

Különleges vegyi felépítése okán a lak számos műgyantával, például epoxikkal és fenolgyantákkal, továbbá természetes és mesterséges viaszokkal is összekeverhető, zsugorodása elhanyagolható és nagy mennyiségű töltőanyag felvételére képes (e tulajdonságai teszik alkalmassá faipari javítóanyagok, például a hagyományos színezett rúdlak készítésére is). Emiatt a lak a jövőben számos új alkalmazási területen jelenhet meg.

A lak rendkívül jól és erősen tapad szinte minden felületre, még az olajjal vagy viasszal szennyezett felületekre is, ez az egyik oka, hogy felületkezelő anyagként a mai napig sem ment ki a divatból.

A lak rendkívül jó filmképző: már viszonylag vékony rétegben is jó párazáró (megfelelő rétegvastagság esetén 45~50 százalékos párazárás, ennél csak az epoxi alapú bevonatok, a keleti lakk és a viaszok jobbak), vízlepergető bevonatot ad.

A lakbevonatok jól bírják az ibolyántúli sugárzást és, a legtöbb felületkezelő anyagtól eltérően, annak hatására nem sárgulnak-sötétednek, hanem világosodnak (ebben a keleti lakkra emlékeztetnek).

Lapkás sellak.A lakot termelő lakktetű fajtájától és a gazdanövény fajától függően a lak számos színváltozata létezik, és a lak könnyen és jól színezhető szeszben oldódó természetes és mesterséges festőanyagokkal is.

A lak jól oldható alkoholokban és ketonokban (aceton), így a megfelelő oldószerek kiválasztásával száradási ideje módosítható. Különleges célokra kihasználható, hogy a lak oldható lúgok vizes oldataiban is (vizes alapú sellak bevonórendszerek).

A lak természetes, az egészségre ártalmatlan (a lak ehető, engedélyezett élelmiszer- és gyógyszeripari bevonóanyag), környezetet kevéssé terhelő anyag. Jelentékenyebb egészségügyi kockázatot csak a felhasznált oldószerek gőzeinek vagy a lak gőzeinek, égéstermékeinek vagy permetének belélegzése jelent, de ez rendes körülmények közt nemigen fordulhat elő. Egészségre ártalmatlan volta miatt jól használható gyermekjátékok és élelmiszerekkel érintkező felületek kezelésére.

Persze a laknak megvannak a hátrányai is. Ezek közül az egyik legkellemetlenebb, hogy a lak, különösen a viaszmentes lak (a sellakviasz természetes lágyítóként hat a lakfilmben) filmje rugalmatlan, ezért csak rosszul mozog együtt az alappal, így hosszabb távon hajlamos a repedezésre.

A másik komoly hátrány, hogy a lak már 45~50 fok körül meglágyul, ezért a lakkal felületkezelt felületek kényesek a forró tárgyakra (például a teáskannákra).

A harmadik hátrány az alkoholokban és lúgokban való oldhatóság: ami előny a feldolgozás során, az hátrány a használatban, mert a bevonatot könnyen tönkretehetik az olyan, a háztartásokban gyakori dolgok, mint a bor vagy a testápoló- és tisztítószerek.

A tiszta lakbevonatok nyílt vagy zárt pórusú, a lak összetételétől és a felhordás módjától függően bágyadt, selyemfényű vagy magasfényű, kellemes tapintású, vízlepergető felületet adnak. A lak környezetbarát, alacsony egészségügyi kockázat mellett és viszonylag könnyen alkalmazható felületkezelő anyag. Felhordható ecseteléssel és bedörzsöléssel, de akár szórással is. Használata az alacsony kockázatú oldószer, a borszesz okán a szórás kivételével nem igényel különleges eszközöket, munkavédelmi felszereléseket és berendezéseket. A sellakkal kezelt felületek könnyen karbantarthatók és, a magasfényű változatok kivételével, könnyen felújíthatók. A lak a beltéri bútorok és használati tárgyak sokoldalú felületkezelő anyaga.

© 2008. Répás János Sándor